Madárerdõrõl az osztrák határig, a Menekülõk útján az andaui hÃdig. Ezeket a kirándulóutakat is a térség értékeit összekötõ túraútvonalak közé sorolná a Leader Egyesület. A térségfejlesztési szervezet a környék látványosságait fûzné egybe a helyi lakosok segÃtségével.
Az egyesület csaknem egymillió forintos pályázatot nyert, amivel a hozzá tartozó harmincnégy településen átfogó turisztikai projektet valósÃthat meg. Minden olyan településen, amelyik jelezte részvételi szándékát, tehát városunkban is, fórum keretében az itt élõk bevonásával a helyi örökségeket túraútvonalakká fûzik össze. A javasolt útvonalak közös bejárása után egy elektronikus térkép létrehozását is tervezik, Ãgy az utak mûholdas navigációs rendszerrel is használhatók lesznek. Az Ãgy összegyûjtött értékek közé került például városunk három temploma, a Fehér kereszt, a Szent Rozália szobor, de a Hármashalom és a Gát-emlékmû is helyet kapott a felsorolásban. Az egyes útvonalak felkerülnek majd egy közös honlapra, valamint a települések elektronikus portáljára is, Ãgy elõsegÃtheti, hogy a jövõben többen keressék fel mind épÃtett, mind természeti örökségeinket.
Petz Brigitta