Várbalog szavazóinak 71 százaléka adta bizalmát kistérségünk legfiatalabb polgármesterének, Némethné Járdán Krisztinának a választásokon. A falu új vezetõje a forrásteremtést tartja elsõdleges céljának.
Várbalog 31 éves elsõ embere lakossági felkérésre adta be jelentkezését, mint mondta, nem gondolva arra, hogy ekkora fölénnyel nyer két vetélytársával szemben. Várbalog ügyeit hosszú éveken keresztül az idén már nem induló Odor Ernõ vezette, aki nem lépett ki teljesen a falu vezetésébõl, hiszen képviselõként támogatja és segÃti utódját. Az új polgármester mellett a testület is fiatalodott, a négy fõbõl ketten most elõször kaptak mandátumot. Némethné Járdán Krisztina tervei között szerepel a helyi intézmények fûtésének korszerûsÃtése, a belterületi és külterületi utak javÃtása, különösképpen az Albertkázmér-pusztára vezetõ szakaszé. Azonban legelõször mindezek forrását kell elõteremteni, mondta a településvezetõ: -„Mindenképpen ésszerûsÃteni kell a kiadásainkat, és ha lehet, akkor növelni a bevételeket, mert csak Ãgy jutunk önerõhöz ahhoz, pályázhassunk. Ahhoz pedig, hogy fejlesszünk, beruházzunk, mindenképpen pályáznunk kell.”
Horváth LÃvia