Kevéssel három óra után érkezett a városházára Orbán Viktor. Itt idõt szakított arra, hogy megismerje a helyi viszonyokat: rövid tiszteletét tette
Dr. Kurunczi Károly polgármesternél, majd a helyi önkormányzati képviselõkkel de a párt aktivistáival is találkozott.
Az elnök a körzetben tett látogatása során ejtette útba Jánossomorját. Célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az idõközi választások vasárnapi, második fordulójára. A JTV-nek elmondta, célja, hogy megmozdítsa az embereket, rávegye õket a szavazásra, az aktivistákat pedig arra bíztassa: kopogtassanak be az emberekhez. – „Mégiscsak becsületbeli kérdés, hogy egy településnek van-e országgyûlési képviselõje, de sok oka van annak, amiért érdemes komolyan venni ezt a választást: ne felejtsük el, év végén a költségvetésrõl tárgyalunk. Ez egy veszélyes büdzsé, sok bajt zúdíthat az emberek nyakába. Lehet, hogy átviszik, de lehet, hogy számít majd az egy szavazat is.”
Orbán Viktor méltatta a korábbi képviselõ,
Áder János munkáját, ami megalapozta a Fidesz körzeti sikerét. – „Az õ utóda,
Gyopáros Alpár lesz a jelöltünk most és a következõ választáson is. Sikeres menetelésben vagyunk, ezért kérem a jánossomorjaiaktól is, hogy segítsenek minket. Aki most segít, az abban is segít, hogy a következõ választáson sikert arassunk.” Mint kiemelte, Gyopáros Alpár elé azt tûzte ki térségi célul, hogy a jánossomorjai, bõsárkányi elkerülõ utak ügyét vigye keresztül a következõ parlamenti ciklusban, a következõ kormánynál, amiben, tette hozzá, szívesen szerepet vállal, ha úgy adódik.
A JOBBIK Magyarországért Mozgalom választási szereplésével kapcsolatban elmondta: A FIDESZ-KDNP képviselõi a józan észt a nyugalmat és a kiszámíthatóságot képviselik. „Elutasítom a szélsõségeket. Megértem az indulatokat, de megoldások, sikerek az indulatból nem születnek. Higgadt, nyugodt és józan politika szükséges.”
A Jánossomorja Televíziónak adott interjúját hamarosan láthatják mûsorunkban.
Hauptmann Tamás