Feleannyira sem futja az önkormányzat jövõ évi költségvetésbõl a jubileumi év programsorozatára, mint azt a szervezõk szerették volna, azonban Ãgy is mintegy 2,5 millió forintot áldoz erre az önkormányzat. A település lakosainak összefogásából azonban több szép program valósulhat meg - ez derült ki a szervezõ bizottság december negyedikei ülésén.
Több évfordulót is ünnepelhet jövõre az éppen ötödik városi évébe lépõ Jánossomorja. Mindhárom településrész ünnepelhet ezen belül is, hiszen 800 éves lesz Mosonszentjános elsõ Ãrásos emlÃtése, de Pusztasomorja elsõ okleveles felbukkanása is jubilál. Mindezek mellett Mosonszentpéterhez is kapcsolódik egy 1549-es oklevél.
Dr. Kurunczi Károly polgármestertõl, aki egyben a jubileumi év bizottságának elnöke, megtudhattuk: tervezték egy köztéri mûemlék felállÃtását is, a válság hatásait még tartogató 2009-es év gazdasági helyzete azonban nem ad lehetõséget a mintegy 3 millió forint költségvetésû szobor létrehozására. Ehelyett azonban szeretnének restaurálni mindhárom városrészen egy-egy meglévõ, ám igen rossz állapotú mûemléket. Ennek teljes költségét sem tudja állni a város, Ãgy téglajegyek kibocsátása mellett döntöttek, bÃzva a lakosok segÃtségében.
800 év – millió program
A rendezvénysorozat a januári kultúra napi ünnepéllyel veszi kezdetét, és a Canto Excolo kamarakórus decemberi koncertjével ér végéhez. Ezalatt megannyi program, kiadvány, kiállÃtás várja az érdeklõdõket. A megnyitóig elkészül a Jánossomorja Kultúrájáért KözalapÃtvány égisze alatt kiadandó fotóalbum, amelyben különleges, archÃv fotókon mutatja be a település történetét. A tavasz folyamán egy háromnyelvû idegenforgalmi kiadványt is létrehoznak városunkról. Ez a település történelmének és jelenjének bemutatása mellett a helyi vállalatoknak is lehetõséget adna a bemutatkozásra. Májusban egy tudományos jellegû konferencia-sorozatot indÃtanak, mely a város múltjára, jelenére és jövõjére épülõ elõadásokból állna. A lakosságot ugyancsak megmozgató projekt lenne a fõ utca képét is megváltoztató emlékfa-ültetés. Itt a templomtól akár a mûvelõdési házig is lombos fákat ültethetnek a lakosok, zöldebbé és szebbé téve ezzel a központot. (A századelõn még két sorban ültetett fákkal övezett sétaút húzódott itt.)
A lakosok képzõmûvészeti pályázaton mutathatják majd meg kreativitásukat, az elkészült mûvekbõl a városnapi rendezvényen nyÃlna tárlat, de a jelenleg „otthontalan” településtörténeti kiállÃtás megtekintésére is lehetõség is lesz majd, igaz még csak ideiglenesen. A bizottság külön erre az alkalomra tervezett logóval ellátott ajándéktárgyak, illetve emlékérmek kiadását is tervezi. Természetesen idén is megrendezik az elszármazott jánossomorjaiak találkozóját, a városnapi rendezvény pedig – talán az idei kezdeményezés sikerén felbuzdulva - három napra bõvül. A bizottság következõ, januári ülésén még több részlet konkretizálódik, a megnyitóra pedig a jubileumi év programfüzetét is közzé teszik.
HE