Szerdán délelõtt a pusztasomorjai temetõben kezdõdött meg a 20-i ünnepség, ahol a felújított ravatalozó épületét és a lélekharangot adták át. A számos közönség elõtt
Wittmann Elekné, a helyi felnõtt színjátszó kör tagja verssel mutatott rá az élet és a halál összetartozására, és teljességére, majd
Dr. Kurunczi Károly polgármester tartott beszédet és Czank Vilmos kanonok plébános áldotta meg az épületet.
Ravatalavatal - Áldatlan állapotokKurunczi Károly elmondta, a májusi esõzések tönkretették a temetõi kandelábereket. A felújítási munkálatokat egyeztetése során észrevette, hogy milyen tarthatatlan állapotok uralkodnak a ravatalozóban, nem csak a kinti, de a benti részben is. „Kábelek lógtak a falból, a tetõ beázott, az ablakok kitörtek, és még sorolhatnám. A következõ testületi ülésen fel is terjesztettem a felújítás halaszthatatlanságát, és a testület támogatásával sikerült is rövid idõn belül átadnunk az új ravatalozót és a lélekharangot.”
A munkálatok során meghosszabbították az épület elõterét, teljesen megújították a tetõszerkezetet, a külsõ és belsõ vakolás mellett az elektromos hálózatot is kicserélték. Új haranglábat és lélekharangot is állítottak a ravatalozó mellé. A munkálatokat – leszámítva a harangláb elkészítését – helyi szakemberek végezték. A felújítás teljes költsége mintegy két és félmillió forintot tett ki.
Közös ünneplésCzank Vilmos kanonok-plébános örül, hogy az avatás a búcsú napjára eset, annak ellenére, hogy sokan furcsállták ezt az idõpontot De szerinte így együtt tudtunk ünnepelni megholtjainkkal. Mint mondta, a ravatalozó felújítása magában is fontos. „Ugyan a testnek teljesen mindegy, milyen állapotban van az épület, de a hozzátartozóknak nem. A fájdalom nem fokozódik, ha látják hogy rendezett, méltó körülmények között, és nem szemétkupacon búcsúzunk el a halottjainktól.
Tekintse meg képeinket!
Bor és kenyérA búcsúi szentmise után bor- és kenyérszentelésre várták a jánossomorjaiakat a pusztasomorjai templom elõtt. A szertartás mellett a helyi amatõr színjátszók versekbõl, prózarészletekbõl álló, tartalmas mûsorral köszöntötték államalapításunk ünnepét. A helyi tûzoltó egyesület és a fúvószenekar is közremûködött a rendezvényen, a kínálásra pedig
Farkas Ferenc ajánlotta az új kenyeret.