Érdekes módon kÃvánta megnövelni a szÃnesfém súlyát egy miskolci társaság a jánossomorjai szÃnesfém-hulladék telepen. Tegnapelõtt több mázsa rézhulladékot hoztak két furgonnal, ám a mérlegelés során kiderült, egyik autójuk rakterében, egy furnérlemez mögött négy családtagjukat bujtatták el.
A nagy melegben volt, aki már kábultan szállt ki a nagyjából ötven centi széles rejtekhelyrõl. A társaság ezután még a mellett kardoskodott, hogy továbbra is a nagy mérlegen, jármûvel együtt mérjék le a hulladékot. Ilyen esetben ugyanis a teli teherautót mérik le, majd a kipakolás után újra a mérlegre kell járnia a sofõrnek. Feltehetõen a bújkálók e két momentum között szálltak volna ki.
A telep tulajdonosa, Csabai Gyula elmondta, a másik furgonban is hasonló módon bújhattak meg emberek, mert sokan szálltak ki a jármûbõl, mikor az elsõ autó lebukott.
A helyszÃnen kialakult vitát a helyi és a mosonmagyaróvári rendõrség fékezte meg. Az elõállÃtott gyanúsÃtottak ellen csalás miatt indulhat eljárás, és a fémhulladék eredetét is vizsgálják.
HT