A sportegyesület támogatásán kívül az önkormányzati képviselõk egyebek mellett elfogadták az oktatási intézmények tanév eleji beszámolóját, és Lõrincz Györgyöt választották a mûvelõdési ház igazgatójának a szerdai ülésen.
A Balassi Bálint Mûvelõdési Ház intézményvezetõi álláshelyére három pályázat érkezett be az önkormányzathoz. Az egyik Lõrincz Györgyé, aki 2002 szeptembere óta jelenleg is a kultúrház igazgatója, ötéves megbízatása azonban idén augusztus 31-éig tart, ezért kellett pályázatot kiírni az állás betöltésére. A másik két pályázó közül az egyikük - egy bõsárkányi mûvelõdésszervezõ – pályázatával a Kulturális Oktatási és Sport Bizottság már csak a helyesírási és stilisztikai hiányosságok és a szakirányú tapasztalat hiánya miatt sem kívánt érdemben foglalkozni. Másikuk – egy mosonmagyaróvári pályázó - azonban nem mûvelõdésszervezõi, hanem etnográfus végzettséggel rendelkezik. Így a bizottság Lõrincz György pályázatát javasolta elfogadásra, amit a testület teljes egyetértéssel egyöntetûen meg is szavazott. „A legjobb pályázat az elmúlt öt év.” – indokolta döntését Fazekas Imre, utalva arra, hogy szerinte Lõrincz György eddig is jól végezte a munkáját. Luka János ugyanakkor megkérdezte Lõrincz Györgyöt, nem érzi-e szükségét a nyelvtanulásnak. A régi-új igazgató azt válaszolta, van ugyan angol alapfokú nyelvvizsgája, de tudja, hogy ez ma már nem elég, ezért ha befejezi tanulmányait a pécsi egyetemen – ahol jelenleg másodéves -, akkor szeretne angolból eljutni középfokú szintre, és németet is tanulna. A testület ismét öt évre bízta meg Lõrincz Györgyöt a mûvelõdési ház vezetésével. Fontos téma volt az ülésen a költségvetés elsõ féléves teljesítése, és ennek megfelelõen a költségvetési rendelet módosítása is. A félévi bevételek és kiadások megfeleltek az elõirányzottnak, így ezzel nem akadt probléma. A testület elfogadta a város 2007-es költségvetésének bevételi és kiadási fõösszegét, nagyjából 961 millió forintban.
A város oktatási intézményeinek tanév eleji beszámolóit vizsgálva a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság megállapította, hogy a legnehezebb helyzetben az Alapfokú Mûvészeti Iskola áll. Folyamatban van ugyanis egy minõsítési eljárás, amely feltétele annak, hogy az intézmény továbbra is megkapja az eddigi állami normatívát. Ez pedig változásokat hozott a zeneiskola életében, emiatt kellett például elbocsátaniuk négy tanárukat. Mindemellett jól haladnak a minõsítés megszerzése felé. Az Aranykapu Körzeti Napköziotthonos Óvodának 23 gyereket kellett visszautasítania helyhiány miatt. Az iskolában ezzel szemben csökken a gyermeklétszám.
Mindezek mellett elfogadtak a képviselõk egy kiegészítést a májusi, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolóhoz. A cél továbbra is az, hogy Radics Kálmánné családgondozó a mostani kettõ helyett heti négy napot dolgozzon Jánossomorján. Ennek megvalósítási lehetõségérõl még egyeztetni kell a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulással, amelynek keretében a gyermekjóléti feladatok mûködnek. Felmerült továbbá, hogy az önkormányzattal együttmûködve alakulhatna egy ilyen jellegû civil szervezet a városban. Veres Dávid emlékeztetett rá, hogy a Balassi Bálint Ifjúsági Klub és a Szociális és Egészségügyi Bizottság közös karácsonyi ajándékgyûjtõ akciója ebbõl a szempontból figyelemreméltó kezdeményezés volt.
A képviselõk Varga István és Behringer Eszter részére, tánctanulmányaik segítése érdekében, tízezer forintos nagyságrendû havi ösztöndíjat szavaztak meg. Ezt iskolaidõben, tehát tíz hónapon keresztül kapják majd a 2007-2008-as tanévben. A két tehetséges fiatal táncprodukcióit már többször, így az elmúlt Gödör Napokon is láthatta a helyi közönség.
Jakab Viktória
|