Tárgyalási úton próbálja elérni az önkormányzat, hogy még az idén elkészüljön a bányató területére tervezett strand. A jelenleg pénzügyi gondokkal küszködõ építtetõ azonban legkorábban 2007-ben kezdené a munkálatokat és a strand átadását. Az önkormányzat akár peres útra is terelné az ügyet.
Tárgyalásra hívta Jánossomorja Város Önkormányzata Kovács-Galavics Frigyest, a strandfürdõ munkálatait elkezdõ Geos-Akva Kft. volt vezetõjét csütörtökön, hogy tisztázzák a bányató körül kialakult helyzetet, és szorgalmazza a strandfürdõ munkálatainak minél elõbbi beindítását. Az önkormányzatot Dr. Kurunczi Károly polgármester, dr. Horváth Antal ügyvéd, és Luka János, a gazdasági bizottság elnöke képviselte. A megbeszélés azonban nem vezetett eredményre, a felek egy késõbbi idõpontban folytatják majd tárgyalásokat.
Itt a bánya, hol a bánya
Mint arról beszámoltunk, a strandfürdõ kivitelezõje már többször kihátrált az önkormányzati meghallgatás elõl, és a testület türelmét kérte a cég helyzetének stabilizálásáig. A 2003-ban régészeti ásatások miatt ideiglenesen leálló munkálatokat a cég nem tudta folytatni: A strand létrehozását vállaló Geos-Akva Kft.-t ugyanis rossz üzleti befektetései miatt tavaly felszámolták. Így hiába kapta meg 2005 augusztusával az érvényes építési engedélyt a cég, a munkálatok leálltak. A cégcsoport egyik alcége azonban továbbvitte a bányató ügyét, és szeretné befejezni a strand kialakítását: egyelõre bizonytalan határidõvel. A helyzet bonyolultságára jellemzõ, hogy az építtetõ Kovács-Galavics Frigyes többszöri kérdésünkre sem tudta megmondani, milyen vállalkozást is képvisel a tárgyaláson.
Döntés elõtt
Kovács-Galavics Frigyes, az építtetõ cég képviselõje elmondta: „1998 óta húzzuk ezt a kérdést, és mindig közbejött valami akadály. Volt, amikor rajtunk kívül álló okok miatt nem haladt elõre a munka, de meg kell hogy mondjam, volt olyan is, amikor a mi hibánkból történt így. De most úgy gondolom, hogy végre megszülethet egy olyan helyzet, aminek a végeredményeként el fog készülni a szabad strand.”
Kovács-Galavics Frigyes televíziónkak hangsúlyozta, a strand szerzõdéses környezetének módosítást szeretnék elérni a most induló tárgyalásokon, és remélik, rövidesen sikerül kialakítani az építkezés végleges menetrendetjét.
Még idén
A cég a jövõ évben szeretné megindítani és befejezni a munkálatokat, ám ezzel az önkormányzat nem ért egyet. Az 1998 óta húzódó beruházásra ugyanis minél elõbb szeretne pontot tenni a város. Kurunczi Károly polgármester elmondta, személy szerint csak azt tudná elfogadni, ha a vállalkozó még idén komoly lépéseket tenne a strandfürdõ befejezéséért: „A mi célunk az egyértelmûen, hogy ez a strand lehetõleg minél hamarább elkészüljön, és olyan biztosítékok kerüljenek be - módosításként - a köztünk lévõ szerzõdésbe, amik garantálják, hogy a kivitelezõ határidõre, és most már nincs sok türelmünk, elkészíti a strandot, mégpedig úgy, ahogy az a rendezési és a kiviteli tervekben áll.”
Kurunczi Károly polgármester elmondta, elsõdleges szempont, hogy minél elõbb, minél jobban megvalósuljon a strand. A tárgyalási eredmények alapján a képviselõtestület kialakítja majd álláspontját, ám ha nem indul el az építkezés még idén, és nem kapnak kézzel fogható garanciákat a strand befejezésére, akkor az önkormányzat kész a peres úton való rendezésre, és az eredeti állapot visszaállítására is.
Csurran-csöppen
Ez utóbbi azért sem lenne egyszerû, mert az eredeti megállapodás szerint az önkormányzat a strand megépítésének fejében az építtetõ cégnek adja át a strand körüli földeket, ám csak fokozatosan, a strand építési ütemének megfelelõen. E területekbõl a vállalkozó már többet értékesített, és cégéhez kötött.
A tervek még maradtak
A megbeszéléseken nem került szóba a már meglévõ tervek módosítása, így a strandfürdõ a már több éve ismertetett látványtervek szerint valósulhat meg, kérdés, hogy mikorra.
A tárgyalások második fordulóját március 24-ére tûzték ki a felek.