Három részre osztották a közelmúltban az eladásra szánt mosonszentpéteri plébánia telkét. A plébániaépülethez tartozó telekrészt az épülettel együtt értékesíti a szentpéteri egyházközség. A másik két, beépítésre alkalmas telek közül az egyiket elcserélték az önkormányzattal, a mosonszentpéteri templom melletti telekre, míg a másik részt szintén eladásra kínálják.
A mosonszentpéteri egyházközségnek nincs annyi pénze, hogy fenntartsa és mûködtesse a plébánia épületét, ezért megválik tõle. „Sajnos a befolyó egyházi adó, az egyházi hozzájárulás összege már csak a mûködésünkre elegendõ, beruházásokat nem tudunk vérgrehajtani, felújításokat nem tudunk végezni.” – mondta Czank Vilmos, Jánossomorja plébánosa. Bár az épület felújításra szorul, még elfogadható állapotban van, így irányárként 25 millió forintot adtak meg, a plébánia mögötti telket pedig 3.5 millió forintért kínálja az egyházközség. A péteri templom melletti, cserébe kapott telekre egy új, kisebb és fenntartható plébániát szeretnének építeni, hiszen egy templom nem maradhat plébániaépület nélkül. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a régi épületet sikerül eladni. Az idei évtõl a püspökség a kétszeresére emelte az egyházi adó mértékét, aminek magyarázata szintén az, hogy egyre kevesebb összeg folyik be az egyházba, és egyre nehezebb a különbözõ épületek fenntartása. Ehhez jönnek még a felújításra szoruló épületek is. Jánossomorján is lenne még mit tenni, a tervek között szerepel a mosonszentpéteri és a mosonszentjánosi templom festése, valamint a pusztasomorjai templom külsõ tatarozása is. „Ez azonban csak akkor valósul meg, hogyha több lesz az egyházi adó fizetõ, és azok is beszállnak, akik eddig elzárkóztak.” - hívja fel a figyelmet a plébános. Czank Vilmos ugyanakkor elmondta, az elmúlt idõszakban több egyházi épületet sikerült felújítani az önkormányzat hathatós segítségével, ám nem lehet azt elvárni, hogy minden felújításnál az önkormányzat komoly segítõ kezet tud nyújtani.
|