Mindkét ellenfelét nagy fölénnyel gyõzte le a Jánossomorja Rascals a Baseball Magyar Kupa szombati csoportkörében. A csapat idén szeretné hazahozni a serleget Jánossomorjára.
A csoportkör rendezési jogát a csirkefogók nyerték el a szövetségtõl, így a hazai pályán vívott körmérkõzésekben a mieinken kívül a budapesti 424 és a hódmezõvásárhelyi hódok csapata mérkõzött a legjobb négy közé jutásért. A jánossomorjaiak elsöprõen magas pontaránnyal, 30:0-ra és 32:0-ra gyõzték le ellenfeleiket.
Az elõdöntõben a három másik csoport egyik továbbjutójával mérkõznek majd a döntõbe jutásért augusztusban.
Fekete Csaba, a klub elnöke elmondta, a másik ágakon a papírforma szerint az Óbuda, a Szentendre vagy az Érd, és az Astros csapata juthat tovább. Bárki ellen is kell majd felállni, kemény meccseket ígér a szakember, mert idén szeretnék hazahozni a Magyar Kupát a városba. Az egy hétvégén megrendezett végsõ fordulókat augusztusban vívják majd.
A felnõtt bajnokság még nem indult el, jövõ héten egy pozsonyi felkészülési tornára mennek a mieink, ahol szlovák és cseh csapatokkal találkoznak majd. A kicsiknél is tart még a felkészülés, a legkisebbek április 18-án kezdenek. Múlt héten a serdülõk felkészülési meccsen fogadták itthon a pozsonyi Twins gárdáját. Bár a vendégek egy korosztállyal idõsebbek voltak, nagyon jó mérkõzésen 12-7-es hazai gyõzelem született.
Egyéniben is sikeres a Rascals.
A 2011-es év legjobbjának választott Radványi Tamást beválogatták az Európában elsõ alkalommal megrendezésre kerülõ Európai Fõiskolai Baseball Liga egyik csapatába.