Vasárnap délelõttõl késõ délutánig tapsolhatott az ügyes tánckoreográfiáknak a közönség a nagyteremben. A most elõször megrendezett minõsítõ táncverseny célja, hogy összefogja a környékbeli amatõr táncosokat, és olyan megmérettetési lehetõséget biztosítson, ahol össze tudják hasonlítani tudásukat az iskolák.
Tóthné Földes Mária szervezõ, a szervezõ klub vezetõje elmondta, versenyzõi igazolással nem rendelkezõ, kevés próbalehetõséggel bíró amatõröket szerettek volna megmozdítani a kupával, mert ritka a térségi szintû seregszemle és így a tapasztalatcsere, a közösségépítés lehetõsége is. – „A rendezvényen is látszik, hogy igazán jó a kapcsolat a csapatok között, egymást buzdítják, tapsolják meg a táncosok, az évek folyamán barátságok is szövõdtek. Ez nagyon fontos számunkra.”
Pápáról, Mosonmagyaróvárról, Fertõdrõl, Hegyeshalomból és persze Jánossomorjáról is érkeztek csapatok, a modern táncstílusok széles skáláját felvonultatva a hip-hoptól a latin táncig. A legkisebbektõl a felnõttekig minden tánciskolás színpadra állhatott a négy korcsoport egyikében. Kiváló tudással elõadott, ötletesen megkoreografált táncokat láthatott a közönség. Egy csoport sem maradt bronz, ezüst vagy arany minõsítés nélkül, sõt, a legjobb táncos díját és mosolydíjat is kiosztottak. A vasárnapi versenyen három csoportban is felléptek helyi táncosok, nagy sikerrel: arany minõsítésekért és egyéni elismerésekért is fogadhattak tapsokat a jánossomorjaiak, emelte ki a Magic Dance táncstúdió vezetõje, aki hat éve oktat Jánossomorján. Hozzátette, a sikerre való tekintettel mindenképpen folytatnák a kupa megrendezését a jövõben is.
Résztvevõk:
- Balance Stúdió, Pápa
- Cintia Fit Dance – Jánossomorja
- Galaxy RRC – Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom
- Alapfokú Mûvészeti Iskola – Fertõd, Jánossomorja
- Magic Dance Club – Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, Jánossomorja