Kis híján berekesztették a szerdai testületi ülést, amit a közmeghallgatás elõtt a helyi mûvelõdési házban tartott a képviselõtestület. Az utolsó percekben is részmegoldás született az utolsó napirendi pontban.: Ebben 1,6 millió forintos pótköltségvetési kérelmet nyújtott be az önkormányzatnak a sportegyesület. Arra hivatkoztak, hogy 2008-ban 2 millióval többet kaptak az idén odaítélt 12,6 millióhoz képest, emellett a 2009-es évben növekedtek a különbözõ költségeik, így például a nevezési összegek, orvosi vagy játékvezetõi díjjak. Az idén kiváló baseball szakosztály immár önálló egyesületként tevékenykedik. Az õ támogatásukat leszámítva is 1,4 millió forinttal kevesebb a költségvetésük 2008-hoz képest. Az év második felétõl a tekebüfé sem mûködik, ez újabb 300 ezer forint hiányt jelent az egyesületnél, hiszen az amúgy a városhoz befolyt éves 600 ezer forintnyi bérletdíjat az önkormányzat a JSE-nek ajánlotta fel. A más szponzori bevételekbõl 3 milliót terveztek idén, ebbõl 2,2 milliót meg is kaptak.
ElleneA beadvány ellentétes érzelmeket váltott ki a testületi tagokból, kérdéseiket sem tisztázhatták, mert az egyesülettõl nem jelent meg senki az ülésen.
Nemes Csaba a sportegyesület október végével beadott elszámolására hivatkozott, ekkor még nem látszott a hiány, sõt pár tízezres pluszban is voltak. Csodálkozott, hogy december elejére ennyire megváltozott a helyzet. Akkor még remélte is, hogy nem lesz szükség pótköltségvetési kérelemre - az eddigi évek gyakorlatával ellentétben.
Bella Zsolt nem csak képviselõként, hanem nemrég kivált vezetõségi tagként is hozzászólt a témához. Mint mondta, épp azért távozott, mert nem tudta átlátni az egyesület mûködését és pénzügyi gazdálkodását, ugyanis nem voltak vezetõségi ülések. Hozzátette, a korábbi években ez nem volt jellemzõ. Tapasztalatai szerint a választópolgárok sem nézik jó szemmel, hogy a JSE amúgy is nagy támogatása mellett rendszeresen újabb összegeket kér.
Lõrincz György arra is rámutatott, hogy maga a kérelem is pontatlan, hiszen nem derül ki, mire is kérik az összeget.
Luka János szerint is ez a fõ gond: A város, mint a legfõbb szponzor nem lát bele az egyesület pénzügyeibe, mert nem jut megfelelõ tájékoztatáshoz. Elvárná, hogy az elnök számlákkal és beszámolóval bizonyítsa, hogy valóban szükség van a pénzre.
MelletteA sportélethez közel álló
Drobnitsch Tamás, Fazekas Imre és
Winkler László a támogatás teljes, vagy részleges odaítélése mellett törtek lándzsát. Kiemelték a csapatok sikereit, de rámutattak arra is, hogy elõfordulhat, hogy csak az év vége felé jelentkeznek a ki nem fizetett számlák, hiányok.
A döntést végül is – a hamarosan kezdõdõ közmeghallgatás miatt – elnapolták a testületi tagok. Ám beszámolóra várják az egyesületet, ahol tisztázniuk kell, hogy pontosan mire kérik az összeget. A testület ezután dönt csak az ügyben.
Dr. Kurunczi Károly polgármester televíziónknak elmondta: hiányolta, hogy a sportegyesület részérõl nem jelent meg senki egy ilyen fontos kérdés tárgyalásánál. Azt is felháborítónak tartja, hogy az egyesület mûködésébe nem látni bele, nincsenek vezetõségi megbeszélések, úgy tûnik, maguk a tagok sincsenek tisztában a pénzügyi helyzetükkel. – „Ahol ilyen sûrû kiadások, pénzmozgások vannak, ott elképzelhetetlen, hogy hónapokon át nem tartanak ülést. Az önkormányzat, mint a legnagyobb szponzor pedig joggal kéri számon az egyesülettõl a pontos tájékoztatást. Amennyiben a sportegyesület nem lesz megfelelõ partner ebben, akkor az önkormányzat képviselõtestülete bizonyára szankciókkal él, és nem ad majd az ideihez hasonló mértékû támogatást a sportegyesületnek – mindamellett, hogy elismerik a szakosztályok kiváló sporteredményét.
VízdíjemelésA képviselõk - más lehetõségük nem lévén – elfogadták a Pannon Víz Zrt. Által megadott, jövõ évi díjtételeket. A lakossági víz 226 Ft/m3, a szennyvíz pedig 456 Ft/m3 lesz jövõre, ez 4,2 százalékos emelkedés, ami három tized százalékkal több a várt inflációnál.
Korlátlan a segélyA szociális segélyekkel kapcsolatban arra a döntésre jutottak, hogy a mindenkori polgármester szabhatja meg a sürgõs esetekben nyújtható, átmeneti segély összegét. Eddig ezt az összeget maximális 10 ezer forintban korlátozta a szabályozás, ami mára nem életszerû. Azért került napirendre a kérdés, mert idén már sok olyan személy is a városhoz fordult segítségért, akik eddig nem.