Németh Gyula kapta meg elsõként az idén alapított Jánossomorja Város Sportdíja kitüntetést. A szerdai testületi ülésen átadott elismerést azzal érdemelte ki, hogy évtizedek óta segíti a háttérbõl a helyi sportéletet, idõt, energiát és anyagi eszközöket nem sajnálva.
A sportdíj díszes emléktálát
Dr. Kurunczi Károly polgármester adta át a testület nevében. Németh Gyula elmondta, e díj arra ösztönzi, hogy továbbra is támogassa a helyi sportéletet. Egyik célja pedig, hogy a jánossomorjai csapatban zömében jánossomorjai fiatalok játszanak.
A díjazott Televíziónknak elmondta, meglepte a választás, hiszen sokan vannak, akik szerinte sokkal többet tesznek vagy tettek a sportért. Megemlítette itt többek között
Balsay Sándort, Fazekas Imrét, Gazsó Lászlót és
Nikházi Árpádot is.
Németh Gyula 1965-tõl, 14 éves korától a helyi labdarúgó csapat tagja volt. A mai napig az öregfiúk csapatában lép pályára a kék-fehér színekben. Pályája alatt fõként a közösség összetartása, a csapattagok bíztatása és sport iránti alázata volt pótolhatatlan társai számára.
Szívügye a sport, fõként a labdarúgás, de más sportág is számíthatott a segítségére. Bár az egyesületnél szinte soha nem vállalt funkciót, a háttérbõl mindig segítette a játékosokat. Az utánpótlás és a baseballcsapat támogatásában is részt vállalt.
Az önkormányzat által alapított díjat minden év decemberében adják majd át egy személy vagy csoport részére, aki a városban magas szintû sporttevékenységet folytat, vagy kimagasló sporteredményt ér el.
Horváth Lívia - Hauptmann Tamás