Még mindig életveszélyes állapotban fekszik a budapesti Erzsébet Kórház intenzív osztályán az a három jánossomorjai férfi, akik hétfõn egy egész üveg fagyállót ittak meg.
A három férfi Kapuváron dolgozott, majd hazaindultak Jánossomorjára, útközben bukkantak rá valahol a két literes üvegre, melyben sárgás színû, édeskés folyadék volt - adta hírül az RTL-Klub online. Még nem tisztázott, hogy milyen módon jutottak a munkások a fagyállóhoz, annyit azonban még el tudtak mondani, az orvosnak, hogy testvériesen megosztozva mind a két litert megitták, sõt a palackot ki is öblítették és azt is felhajtották. Estére rosszul lettek, zsibbadtak a végtagjaik és fájt a gyomruk.
A háziorvos azonnal felismerte a mérgezést
Másnap hasfájással jelentkeztek az ügyeletes háziorvosnál, Dr. Mihályi Zsuzsannánál. A betegek itt elmondták, hogy délelõtt tizenegy óra körül egy kétliteres mûanyag flakont találtak valamiféle ismeretlen, sárgás folyadékkal. Belekóstoltak a rejtélyes tartalmú üvegbe, s végül az egészet kiitták. Estefelé aztán hasfájásra panaszkodtak, ezért felkeresték a háziorvost. A betegek által elmondottakból és a tünetekbõl a doktor egyértelmûen mérgezésre gyanakodott, ezért sürgõsen beutalta õket a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba.
„Elmentek a háziorvoshoz. A háziorvos felismerte azonnal, hogy mérgezésük van. Beutalta õket a kórházba, ahová egy ismerõsük vitte el õket gépkocsival, majd pedig itt Mosonmagyaróváron a kórházban rosszul lettek, elvesztették eszméletüket” - tudta meg az RTL-Klub online Horváth Csabától, a mosonmagyaróvári rendõrkapitányság illetékesétõl.
Két mentõ és egy helikopter
Dr. Kiss Olivér, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház intenzív osztályának vezetõ fõorvosa arról tájékoztatta a Kisalföld címû megyei napilapot, hogy a betegek már hasfájás, végtagzsibbadás és szédülés tüneteivel kerültek be, ám állapotuk rohamosan romlott. A tünetek alapján etilén-glikol- (fagyálló folyadék) mérgezés gyanúja merült fel. Azonnal felvették a kapcsolatot a budapesti Erzsébet-kórház toxikológiai osztályával, mivel ilyen mérgezés esetében speciális kezelést igényelnek a betegek. A fõvárosi kórház fogadta a három - addigra már életveszélyes állapotban lévõ - férfit, kettõjüket mentõautóval, míg egyiküket helikopterrel szállították az Erzsébet-kórházba.
Jelenleg mindhárman életveszélyes állapotban vannak.
Bizonytalan az állapotuk
Dr. Zacher Gábor, az Erzsébet-kórház toxikológiai osztályvezetõje a Kisalföldnek elmondta: a három férfin elsõsorban dialíziskezelést végeztek, ezzel a káros anyagoktól próbálták megtisztítani, illetve tehermentesíteni a szervezetet. E kezelést folytatják a következõ napokban is. A betegek állapota továbbra is életveszélyes, s a fõorvos szerint egyelõre nem is lehet pontosan tudni, miként változik a késõbbiekben. A vizsgálatokból az már kiderült, hogy etilén-glikol-mérgezést szenvedtek - közölte a napilap.
Ennyien egyszerre soha
Zacher Gábor a lapnak elmondta: fagyállómérgezéssel évente közel harminc beteget kezelnek az osztályon. Egy részük vétlen a mérgezésben, mivel a folyadékot gyakran tárolják üdítõsflakonokban, így elõfordul, hogy beleisznak. Más részük öngyilkossági szándékkal kortyol a fagyállóból. A fõorvos kiemelte, hogy eddigi pályája során nem találkozott még olyan esettel, hogy egyszerre hárman szenvedtek volna ilyen súlyos mérgezést. Ám mint mondta, komoly vizsga volt ez az osztálynak. Szerencsére zökkenõmentesen el tudták látni a betegeket, ám nagyban hozzájárult ehhez a mosonmagyaróvári kórház orvosai és a mentõk munkája is.
Halált is okozhat
A fagyálló az egész szervezetet tönkreteheti, szívritmuszavart, agyduzzadást, veseelégtelenséget okozhat és akár halálos is lehet. A fagyálló folyadék viszonylag gyakran fordul elõ a háztartásokban, széles körben használják, nem alkalmas emberi fogyasztásra. Az etilén-glikol önmagában nem tartalmaz mérgezõ anyagokat. A lebomlás során azonban olyan toxikus anyagok keletkeznek, melyek különféle elváltozásokat okoznak a szervezetben, és megzavarják annak teljes mûködését. A mérgezetteknél súlyos anyagcserezavar lép fel, vese- és légzési elégtelenség jelentkezik - tájékoztatta a napilapot az orvos.
A rendõrség is vizsgálódik
A Mosonmagyaróvári Rendõrkapitányság is vizsgálódik a mérgezés kapcsán - tájékoztatott ugyancsak a Kisalföld. A rendõrök egyelõre nem találták meg a mûanyag palackot