Október 17-én teszik le a Dicsõfi utcai társasházak alapkövét. Ezzel hivatalosan is megindulnak az építkezések a volt TÜZÉP-telep helyén. Az építtetõ hamarosan már végleges tervekkel és árajánlattal szolgálhat az érdeklõdõknek.
A társasházak négy tömbjében 24 lakás kap majd helyet. A földszinttel és egy emelettel ellátott lakásokban lépcsõházanként hat, egyenként 66 négyzetméteres lakás épül majd, melyekhez egy-egy terasz, kert és parkoló is tartozik. A volt TÜZÉP-telep helyén kialakítandó lakóközpont a helyi képviselõ-testület szerint Jánossomorja központjának belvárosiasodását is segíti majd.
Mint azt Fettik Gábortól, az építtetõ osztrák kft. illetékesétõl megtudtuk, a már meglévõ tervekrõl most kérnek árajánlatot több kivitelezõtõl, így jelen stádiumban a lakások árai sem határozhatók meg pontosan, ám remélik, szûk egy hónapon belül már konkrét ajánlatokkal várhatják az érdeklõdõket.
Fettik Gábor elmondta, cége szerette volna osztrák mintára, egy társaságként felvenni a lakásokra amúgy kiadandó állami támogatásokat. Ausztriában az állami támogatást nem csak a lakók egyenként, hanem a lakások építésére vállalkozó társulás, szövetkezet is megkaphatja, ennek fejében a társasház lakásaiba havi bérleti díjért költözhetnek be a lakók, majd egy bizonyos idõ elteltével kedvezõ árért megvásárolhatják bérelt lakásaikat. A cégnél jelenleg azt vizsgálják, a hazai jogi szabályozás mennyire ad lehetõséget egy hasonló megoldásra. Megjegyzendõ, hogy több más, állami támogatással felépített önkormányzati társasháznál mûködik hasonló szisztémával a lakások kiadása hazánkban. Gondolhatunk itt a máshol kiválóan mûködõ Fecskeház-programra.
Fettik Gábor elmondta, az októberi alapkõletételre már biztosan kész árajánlatokkal, tervrajzokkal és látványtervvel várják a vendégeket, sõt, tervezik, hogy felmérve a jelenleg rendelkezésre álló hazai banki kölcsönlehetõséget, azokról is tájékoztatnák a leendõ lakástulajdonosokat. Addig is a projekt helyi képviselõjénél, Fettik Zoltánnál (Frank utca 8.) kérhetnek bõvebb felvilágosítást az érdeklõdõdõk.
|