Hamarosan befejezõdik a Somorjai tagóvoda tetõszerkezetének nemrég elkezdett felújítása. A tavaszi, kedvezõbb idõjárással megindult és jelenleg is folyó három önkormányzati felújítás közül a legnagyobb volumenû, mintegy hat millió forintos tetõcserére már égetõ szükség volt a tagintézményben.
Dr. Kurunczi Károly polgármester elmondta, a fedés és a cserepek teljesen tönkrementek, elporladtak az épületen. „Ezen kívül több helyen beázott a tetõ, tehát szükséges volt a felújítás. Elkezdõdtek a munkák, remélem, pár napon belül be is fejezõdnek.”
De a sportcsarnok kilátásai is javultak. Az iskolai szünetben a nyílászárókat cserélték le az öltözõkben és az irodákban, egy két éve zajló felújítási program részeként. A két és fél milliós beruházást várhatóan az udvar térkövezése követi majd májusban, ugyancsak közel két és fél millió forint értékben.
A leglátványosabban talán a bölcsõde újult meg. Az összesen ötmillió forintra rúgó átalakítás során elbontották a balesetveszélyességig leromlott állapotú teraszt, és újat raktak a helyére, immár tetõfedéssel. A praktikus átalakítás lehetõvé teszi, hogy a melegebb napokon kihozhassák oda a gyerekeket a dadák, sõt, akár kint is altathassák õket.
Addig is az udvari termek nyílászáróinak teljes cseréje gondoskodik a lurkók melegben tartásáról a hidegebb idõszakban.
Az óvoda régi udvara is új köntöst kap. A talajegyengetés és füvesítés után új játékok is várnak majd a kicsikre, és a hamarosan elkészülõ fedett pavilon árnyékot tart majd a homokváraknak és a kis építészeknek is.
HT