Már a második zenés foglalkozását tartotta a Baba-mama Klub a mûvelõdési házban. Énekeket, játékokat, mondókákat tanulnak a kisgyerekek az édesanyákkal együtt és hangszerekkel ismerkednek. A szervezõk nem is számítottak ekkora érdeklõdésre, de úgy tûnik a kezdeményezés sikeres, és van igény a zenebölcsire. Mintegy 20 kisgyermek vett részt a foglalkozásokon.
Ringatóztak, sütit sütöttek, megszámolták ujjaikat, tyúkokat hessegettek, aztán lógatták a lábukat, majd sétáltak és lecsücsültek, és ment a gõzös. Késõbb az esõ is esett, és az ég is dörgött. A mondókák, énekek után aztán hangos zenebona következett, amikor is a kisgyerekek játszhattak a különbözõ hangszerekkel.
Csendes Viktória, a zenebölcsi szervezõje elmondta, hogy a Baba-mama Klubban már többször beszéltek róla, hogy szeretnének zenés foglalkozásokat. Néhányan rendszeresen vitték gyermekeiket Mosonmagyaróvárra zenebölcsõdébe, és sikerült az ottani zenetanárral egyeztetni, hogy tartson Jánossomorján is foglalkozásokat.
A zenebölcsi amellett, hogy énekeket, verseket, mondókákat tanulnak itt közösen a babák és a mamák, tulajdonképpen egy fejlesztõ foglalkozás a gyerekeknek. A zene és a közös dalolás mindig feloldja a kisgyermekeket, így õk képesek befogadóbbá válni arra, amit hallanak. A gyermekek zenei képességének fejlesztése segít abban, hogy a nyelvérzékük, matematikai képességük fejlõdjön. A foglalkozáson részt vevõ kisgyerekek nagyon szeretik azt, hogy együtt zenélnek, együtt énekelnek.
A zenebölcsõde célja az is, hogy az anyák maguk is elsajátítsák ezeket a játékokat, tudják, hogyan énekeljenek gyermekeikkel, hogy késõbb e foglalkozások bensõséges, sajátságos élménnyé váljanak anya és gyermek között.
„Igazából arról szól, hogy mit énekelünk otthon is a gyerekekkel, mit játszunk, mit mondókázunk. - mondta Pusztai Kinga, a foglalkozások vezetõje - és az is fontos, hogy közösen csináljuk. Aztán otthon meg ugyanezeket elénekelik. Ez nem egy tanfolyam, inkább az anyuka megtanulja, hogy mit kellene otthon énekelni.”
A beszédfejlõdésben, a mozgáskoordinációban, az írás-olvasás képességének kialakulásában nagy szerepe van a lüktetésnek, ritmusnak, és ezáltal a zenének. Az egy órás foglalkozásokra már hat-nyolc hónapos kortól lehet vinni a kisgyermeket, egészen három éves korig. Az idén még három zenebölcsit tervez a Baba-mama Klub.
V.V.