Ott kevés, itt sok
50 férõhelyes az újrónafõi Hétszínvirág Tagóvoda (a jánossomorjai Aranykapu körzeti óvoda tagintézménye). Most azonban csak 33 óvodás van a körülbelül 800 lelkes faluban. Tehát még 17 gyereket tudnának fogadni. Noha ilyen kevés létszámban családias légkörben zajlik az óvodai nevelés, mégis érdeke az újrónafõi intézménynek, hogy több legyen a gyerek, mert ha 30 alá esik az összlétszám, akkor a mostani két csoportot össze kellene vonni. Ezért
Árbahám Lajosné, újrónafõi óvodavezetõ készséggel biztosít lehetõséget a jánossomorjaiaknak is, hogy a rónafõi oviba járjanak. Jánossomorján ugyanis összesen 22 háromévest vissza kellett utasítania az óvodáknak a nevelési év elején, mert a körzeti óvoda három helyi intézményében összesen hét csoport, tehát 175 férõhely van, és 197-en jelentkeztek. Jórészt azokat nem vették föl, akiknek az édesanyja nem rendelkezik bejelentett munkahellyel, ezért elvben otthon tud maradni a gyerekkel. A visszautasítottak között van, akinek az édesanyja valóban otthon van GYES-en kisebb gyerekkel, de olyan is, akiknek szülei Ausztriában dolgoznak, nem bejelentettként, így munkahelyüket igazolni nem tudják. Az újrónafõi óvodavezetõ szerint azonban függetlenül attól, hogy otthon tud-e maradni az anyuka vagy nem, a hároméves gyerekeknek már szükségük van a közösségre.
Busszal nem megy
Ábrahám Lajosné ezért a közelmúltban levelet küldött Jánossomorjára,
dr. Kurunczi Károly polgármesternek, melyben bemutatja óvodáját, az önkormányzattól pedig azt kéri, hogy a kistérségi társulás iskolabuszával – amely jelenleg az iskolásokat szállítja a környezõ falvakból Jánossomorjára – szállítsa át az óvodásokat Újrónafõre. A polgármester szerint azonban ez nem olyan egyszerû, ahogy az óvodavezetõ gondolja. Az iskolabusszal nem tudjuk ezt vállalni – fogalmazott dr. Kurunczi Károly. Ennek az az oka, hogy a busz reggel 7 és 8 óra között így is kettõt fordul Újrónafõre az iskolás gyerekekért, ha még az óvodásokat is fel kellene venni, és délután haza is szállítani, az hosszabb munkaidõt jelentene a sofõrnek. (Nem is egyforma idõpontban kellene vinni minden gyereket, mert van, akit napi 4 órában, és van akit 8-ban járatnak oviba, így értük külön kellene fordulni.) Ráadásul a busznak illetve a sofõröknek a gyerekek fuvarozásán kívül számos egyéb napi feladata van (pl. a laborban levett vérminták Mosonmagyaróvárra szállítása). Ilyen kicsiket ráadásul csak felügyelettel lehet szállítani, biztonsági gyermekülésben. Ábrahám Lajosné úgy gondolkodik, hogy mivel reggel a busz Jánossomorjáról úgyis üresen megy Rónafõre, az elsõ fordulónál felülhetne egy dajka kísérõnek, a második üres körben pedig jöhetnének az ovisok. Ötlete azonban nem fog megvalósulni, mert az önkormányzatnak nem áll módjában rendelkezésre állítani az iskolabuszt erre a célra.
A szülõk döntése
Ugyanakkor múlt hét óta már két szentpéteri kisgyerek Rónafõre jár oviba, de az óvodavezetõ információi szerint több szülõt érdekel a lehetõség, még ketten jelezték konkrét szándékukat, hogy oda járatnák gyermeküket, önállóan megoldva az átjárást az alig 8 kilométerre fekvõ szomszéd településre.
Aki nem tudja autóval átvinni reggelente a gyermekét, az pedig kénytelen várni egy évet, amíg fölveszik a helyi ovik valamelyikébe.
Az újrónafõi óvoda egyébként két csoportszobával rendelkezik, tehát kétszer 25 gyereket tud befogadni, két, korosztály szerint vegyes csoportban. A vezetõvel együtt három óvónõ és két dajka dolgozik az intézményben. Õk nem a mûvészeti nevelési programhoz csatlakoztak, mint a jánossomorjai óvodák, hanem a hátrányos helyzetû gyerekek felzárkóztatására és a környezettudatos nevelésre, a természet szeretetére helyezik a hangsúlyt.
Jakab Viktória
Kapcsolódó cikkünk:
Sok a gyerek, kevés a hely