Az egykori Karner iskola mellett kialakított
Kozma Galériában tavaly szeptember óta rendeznek kiállításokat. Eddig három képbemutatót láthattak az érdeklõdõk, a mostani megrendezésével a tulajdonos,
Glázer-Kozma Edit a hosszú évekig Jánossomorján élõ
Vecsei László Ezékiel munkásságát szeretné közelebb hozni az itt élõkhöz.
Tekintse meg képeinket!A kiállított képeket
Kertész Attila, Újrónafõ polgármestere mutatta be a megjelenteknek, aki lámpalázát oldva humorral indított; ugyan készített egy közel húsz oldalas elemzést a képekrõl, de a közönség nagy szerencséjére azt otthon felejtette. Mint mondta, a most látható festmények az élet és teremtés misztériumával foglalkoznak, éppen ezért jellemzi sejtelmes hangulat és színvilág a képeket. A színekben õsi emlékek és érzések jelennek meg, több síkon értelmezhetõek. „Ami lent, ugyanolyan, mint fent” - idézte Kertész a három évezreddel elõttünk élt ókori bölcs, Hermész Triszmegisztosz szavait, aki mondatával szintén a formák többféleképpen való értelmezhetõségére utalt.
A kiállítás megnyitóján az Alapfokú Mûvészeti Iskola tanárai,
Dravetzkyné Stumpf Erika és
Rácz István által elõadott darab mellett
Gellén Imre újrónafõi önkormányzati képviselõ erre a célra írt köszöntõ verse is elhangzott a szerzõ elõadásában.
Vecsei László Ezékiel 1955-ben született Kisbodakon. Több évig élt Jánossomorján, ma Újrónafõn lakik és alkot. 1987 óta fõállású festõként tevékenykedik, több stílusban alkot, portrék, csendéletek, vagy tájképek mellett a most kiállított szürrealista mûvek is közel állnak hozzá. Ahogy Vecsei László Ezékiel maga is megfogalmazta, a mesterséghez tudni kell mindent, elõbb el kellett sajátítania a való világ megformálását és ezen keresztül jutott el egy õrá jellemzõ, szürrealista és nonfiguratív világhoz. Az elmúlt húsz évben munkáival megfordult már a legtöbb magyar nagyvárosban, de külföldi bemutatókon is gyakran vesz részt. Mosonmagyaróváron rajzstúdiót vezet, állandó tárlata van Újrónafõn, illetve szülõfalujában, Kisbodakon.
A kultúra, így a festészet is szubjektív, mindenki mást-mást lát meg egy képben. Hogy mit is, azt megtudhatja bárki, aki október 7-ig, ellátogat a kiállításra, ami naponta 10-tõl 17 óráig tekinthetõ meg. A kiállított képek megvásárolhatók. Mint az a megnyitón elhangzott, míg az író kiírja, addig a festõ kifesti magából az érzéseit, gondolatait. A képeket vizsgálva, bátran mondhatjuk, hogy igen gazdag gondolatvilága van a most bemutatott mûvésznek.
A festõrõl és mûveirõl bõvebben a http://ezekiel.fw.hu/ honlapon olvashatnak.
Veres Dávid