Pénteken délelõtt, ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének az új jánossomorjai rendõrõrs épületét. Ezzel városunkban avatták fel az ország elsõ olyan intézményét, ahol az immár összevont határõrség és a rendõrség együtt dolgozik majd. Az így szimbolikussá vált épületet népes vendégsereg jelenlétében
Piros Attila dandártábornok, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti szakállamtitkára avatta fel.
Tekintse meg képeinket!CsodaGorgosilits Fábián, megbízott megyei rendõrfõkapitány megnyitó beszédében csodával határosnak nevezte, hogy a szûk határidõn belül maradt az átalakítás. Ám örül, hogy ezzel Jánossomorja eddig igencsak kifogásolható biztonsága sokat javul majd. Az új õrs létrehozásával azonban a feladat neheze még hátra van: „A szolgálunk és védünk jelszót az itt dolgozó kollégáknak naponta aprópénzre kell váltaniuk a lakosság elõtt.” A felújított volt határõrlaktanya ezentúl 20-22 fõnyi állománynak ad helyet. Ebbõl folyamatos 24-órás szolgálatot állítanak majd ki, két járõrrel és telephelyi szolgálattal.
Határon átAz új õrs különlegesség az is, hogy október elsejétõl, mintegy három hónappal megelõzve az általános Schnegeni csatlakozást, már az ekkor bevezetendõ mélységi határellenõrzést gyakorolják az itt dolgozók. Az érintett szervezetek területi parancsnokai mellett jelen volt az ünnepségen
Nicholaus Koch, Burgenland rendõrparancsnoka is. Elmondta, az eddigi közös járõri tapasztalatok kiválóak a magyar féllel, így biztos abban, gond nélkül sikerül átállni az új rendszerre a határ innensõ oldalán.
AprópénzPiros Attila kiemelte a megyei rendõrparancsnokság önálló, kezdeményezõ fellépését, ami kellett ahhoz, hogy ilyen hamar, az országban itt jöjjön létre az elsõ közös intézmény. „Köszönöm, hogy nem várják a mannát a minisztériumból, hanem az integráció és az EU csatlakozás jegyében, és persze a minisztérium által kijelölt úton haladva önállóan cselekedtek.” Az eredmény, az új õrs, mely a helyi önkormányzat partnerségével jött létre, és magában foglal két civil szervezetet is, iskolapélda lehet – mondta az államtitkár.
ÖsszegszerûenAz új õrs abban is egyedi, hogy elõször kerülnek egy telephelyre a rendvédelmi szervekkel olyan civil szervezetek is, mint a polgárõrség és az önkéntes tûzoltóság. A megállapodás szerint ezért az önkormányzat négy millió forinttal járult hozzá a 18 millióra tervezett költségvetéshez. Ehhez az udvar felújítása még plusz költségként jelentkezett, amit a város magára vállalt, mondván, a meglévõ rendezetlen állapotokkal nem adja át az épületet. Az udvar felújítása további kettõ, kettõ és fél millió forintba került.
TörténetDr. Kurunczi Károly polgármester köszöntõ szavaiban a laktanya történetét vázolta fel, bemutatva, hogy milyen nehézkes és évtizedes múlta visszanyúló folyamat eredményeként avathatjuk most fel az õrsöt.
Olyan gyorsan készült el a határõrlaktanya, hogy még maga a minisztérium sem hitte el: a július 19-i megállapodás után, augusztus 24-én már átadható lesz az épület, mondta el televíziónknak Dr. Kurunczi Károly polgármester az avatáson.
Köszönet
A megnyitó után a megye rendõr-fõkapitányság emléklapot és érmet nyújtott át az új õrs létrehozásához nyújtott segítségért Piros Attilának, Kurunczi Károlynak, és
Cseri József ezredesnek, a határõrség megyei parancsnokának. Ezután a vendégek megszemlélték a felújított épületet. A megnyitón a helyi fúvószenekar is közremûködött.