Húsvét után megkezdõdhet a Német Kisebbségi Önkormányzat korábbi, azaz a volt mozi épületének könyvtárrá alakítása. Az új könyvtár a tervek szerint ez év végétõl kétszer akkora területen várja majd látogatóit.
A felújítási munkákat több elemre bontották. Külön zajlanak a kõmûves munkák, a tetõszerkezet cseréje, a villanyszerelõi munkák, illetve a szellõzõrendszer kialakítása. Korábban többször felmerült már, hogy a közel száz éves épület öreg, dohosodásra hajlamos falai nem tesznek jók a bent tárolt könyveknek, folyóiratoknak. Ezt kiküszöbölendõ modern szellõzõrendszerrel látják el az épületet, ami a jövõben légkondicionálóval is bõvíthetõ.
A beruházás költségvetése 26 millió forint, ebbõl azonban csak 6 millió forint önrészt kell az önkormányzatnak vállania, a többi a Közkincs Hitelprogram részeként érkezik hozzá. A program különbözõ közösségi beruházásokat segít oly módon, hogy a megvalósításhoz szükséges pénzforrást kamatmentes hitelként adja. A 20 millió forintos kölcsönt így Jánossomorjának 20 évre lebontva, évi egymillió forintos törlesztõrészletekben kell visszafizetnie.
Az épület nagytermében kap helyet a könyvtárterem, mely a mostaninál kétszer nagyobb alapterületen várja majd az olvasókat. A tágasabb tér így lehetõséget nyújt a könyvek átláthatóbb, szelõsebb elrendezésére, s a jelenleg raktáron lévõ könyvek közzétételére is. A régi színpad helyén, egy gyermekkönyvtárnak kialakított galéria várja majd a gyerekeket, ahová csigalépcsõn juthatnak majd fel. Az új könyvtár nagyterme - építészeti korlátok miatt - ablaktalan lesz, mesterséges fény fogja majd megvilágítani a polcokat, ám a kímélõ fényû világítóeszközök zavartalan könyvtárhasználatot biztosítanak majd, igérik az illetékesek. A volt helytörténeti tárlat termébe kerül a könyvtári olvasószoba (ez immár ablakokkal), ami a könyvtár nyitvatartási idejétõl függetlenül is használható lesz, s akár iskolai könyvtári órák megtartására, vagy különbözõ szervezetek összejöveteleire is alkalmas lesz. Itt kapnak helyet az ingyenes internet kapcsolatot biztosító számítógépek is, amik száma a jövõben az igényeknek megfelelõen bõvíthetõ lesz.
Az épület egyik bejárata mozgássérültek számára is használhatóvá válik. A felújított mosdókban szintén található lesz egy akadálymentesített WC a mozgáskorlátozottak részére. A felújítási munkálatok a régi könyvtár átköltöztetését is beleértve novemberig lezajlanak, így a tervek szerint már a 2007-es év végén a látogatók rendelkezésére áll az új könyvtár.
V.D
|