[Hauptmann Tamás riportja:]
Lassan lejátsszuk az utolsó számot is, kikapcsoljuk a technikát, és ahogy az a kis búgás is elhalkul a hangfalakból, tudjuk, ennyi volt. Véget ért a hatodik ifjúsági találkozó. Mint a fájás, úgy állunk neki dolgozni, szétszedjük a sátrat, tekerjük a kábelt… Még mielõtt a meleg összecsókolózna a vérünkben még rohangáló alkohollal. De úgy érzem, elkésünk vele.
A nagy udvaron kitaposott fû, szertehagyott mûanyagok. Legyek, darazsak hada körhintázik a sörpadok felett, nem hagyva nyugtot az üldögélõ, még kitartó fesztiválozóknak. De az épp itt-ott elpihenteknek sem. A középen álló, óriási tetejû színpadról jó centi vastagon lehet vakarni a két nap alatt igencsak megdolgoztatott port. A tegnap még a legtöbb szabad területet betöltõ sátoráradat mostanra igencsak megkopott, csomagokkal felaggatott emberek szállingóznak a közeli vasútállomás és az elsõ vonat felé. Tájkép csata után.
Elgondolkodtató, hogy ez az idilli környezet, házikó meg udvar, amit leginkább öreg nénékkel, meg majd lökhárítón vagy pörköltben végzõ aranyos õzikékkel képzelünk el, mennyire ideális helyet biztosít ennek a találkozónak.
A kisebb sem kevesebbA 86-os fõút mellett egy sárga ponyva jelzi, hogy az ifjúsági találkozóra érkezõknek itt kell lekanyarodniuk. A döngetõ kamionok legnagyobb meglepetésére, hogy finoman fogalmazzam meg az anyázást. Persze a bekötõt nem is a jelzés miatt venni észre, inkább a kilométerekrõl látszódó porfelhõrõl, amit a száraz földútról vertek fel az erdészházba zötyögõ autók.
Idén kevesebb volt a pénz, meséli
Lipovits Máté a klub elnöke (illetve nem meséli, tudom, csak ebben a mûfajban meg kell szólaltatni valakit, úgyhogy minden további nélkül hazudok. - El kéne kezdenem politizálni?) „A fesztivál teljes, pár százezres költségvetését az önkormányzat és a helyi mûvelõdési ház állja, plusz persze az egyéni támogatók segítsége. Talán így az idei találkozó kicsit szerényebbre sikerül, mint a tavalyi, bár a programokban, zenekarokban szerencsére ez nem látszik.” Tavaly egy Európai Uniós pályázat segítségével sikerült négy napossá tenni a fesztivált és meghívni testvértelepülésünk, Nagyfödémes fiataljait. – mondja Máté (khmm) - De persze most sem voltunk elkeseredve, sõt, a nagyfödémesiek idén is eljöttek, népes csapattal, tehát az évek óta ide járó társaság megmaradt.
sziasztokAmúgy valóban. A találkozó elsõdleges célja az volt, hogy kapcsolatépítési lehetõségeket nyújtson a régióban élõ fiataloknak, amiket pár fiú és lány, ahogy figyeltem, komolyan is vett. A találkozóra érkezõ, itt megismert régi arcok között látom, egynek rasztás lett a haja, amaz megnövesztette tavaly óta, egy harmadik pedig, el sem hiszem, más fekete pólóban van. Látom, ahogy változnak a már évek óta hozzánk járó ismerõsök, mert már mind azok. Barátok lassan, annak ellenére, hogy nagyjából itt találkozunk csak minden évben, nem beszélve persze a pályaudvaros összeintegetésekrõl. Kádár kori nyakkendõkbe bújt társadalomtudósok erre most azt mondanák, a régió életét, gazdaságát a lakosok közötti ismeretségek, kapcsolatok határozzák meg. Van is benne valami. Akkor most meghívok valakit egy sörre, hogy tegyek valamit a régióm jövõjéért.
biginMég jó pár óra van a hivatalos fesztiválkezdetig, ám már most színes forgatag a tegnap még békés erdészház. Pár önjelölt minõségellenõr már a pultnál védi a fogyasztói társadalmat becsülettel. Én is belakom a fesztivált, gyorsan magamra öltök negyven-ötven szúnyogcsípést az asszimiláció érdekében, aztán lassan ránk is húzódik a kezdés. Elsõ megpróbáltatásként a már hagyományos vetélkedõben köthettek a tervnek megfelelõ ismeretséget a fiatalok egymással, meg például egy-egy tál parmezánnal, májjal, zúzával, borral és még ki tudja milyen nem kompatibilis anyagokból kutyult löttyel, amibõl persze egy dobókockát kellett kihalászni. Szájjal. Majd a karaoke alatt bizonyíthatta ki-ki azt a több éve ismert igazságot, hogy valóban nem az énektudás a legfontosabb a hazai popzenében.
"Hanságerdõ közepében foly’ a bor"A mosonmagyaróvári Kislaptáros népzenekar a fesztivál visszatérõ vendége. Bár elsõ hallásra a magyar folkot igencsak távol érezzük a fõként a rockzenére alapuló fesztiváltól, õk mégis sok résztvevõt állítottak be rúgni a port. Talán a fejekbe verték azt is, hogy nem valami Margit-híd alatti felhajtással kezdõdik a magyar népi kultúra. Ahogy olyanok is beálltak táncolni, akik tán most elõször hallanak hegedût, brácsát nem szintetizátoron, és a csárdás egyszerû lépéseit a lehetõ legváltozatosabb módon keverik össze, szóval, ahogy õk is izzadt háttal kurjongatnak a körben, érzem, a sportcipõre is lehet olyan igazakat csapni, mint egy csizmára.
"Dörgölj, bébi!"A Zetor rockabilly trióra, mely szintén a találkozó állandó oldtimer járgánya, már valóban kezdett kicsinek bizonyulni a tánctér. A korai rock and roll slágereket hazai mezõgazdasági témájú agymenésekkel átdolgozó banda többek között a Gumicsizma blues-zal és a "Törkölyt bébi, törkölyt" refrénû opuszokkal aratott a nagyerdei határban. Sõt, olyan szállóigéket honosított meg, mint "a kisfröccs a kedvenc koktélom", ami, valljuk be, a lét Descartes-i értelmezése felé mutat.
Az est további, részemrõl bizonyára mérték-, lépték-, és értéktartó folytatása jótékony homályába borul. Illetve annyi még dereng, hogy a reggeli madárfogás és gyûrûzés technikai okok miatt elmaradt. Az éjjel ugyanis lepisálták a hálót. S lám, mivel vannak olyan helyzetek az életben, amikor az emlékek csak fölösleges gondokat okoznak, amit persze el kell kerülni, ennek szellemében szombaton, a sátor elõtti ébredés után ünnepélyes keretek között megnyitottam egy sört. (Innen is üzenem, annak, akit illet, hogy a rumot kár volt beleönteni!)
Black SzombatA kánikulát ki hívta meg, gyerekek? A helyi önkéntes tûzoltók látom, kijöttek és locsolják az utat, az udvart, a színpad elõtti dühöngõt, meg persze a vállalkozó kedvû fesztiválozókat. Jövõre ezt is bele kellene venni a fix programba, ha esik is az esõ. Ezután a még energiával teltebb táborlakókat a szervezõk kiküldik számháborúzni az erdõbe, nincs rájuk gond, hagyják pihenni a többieket itt bent.
A fórumra lélekben frissen és megnyerõen ülök be. A fiatalok helyben maradási lehetõsége a régióban és Jánossomorján. Ez a téma elég komoly problémát rejt, amire pár, még tompa arcú másnapos is felfigyel, nem csak az amúgy is érdeklõdõk. Mennyit és mit is kell tenni azért, hogy a helyi fõiskolás, egyetemista fiatalok közül annak, aki helyben akar maradni, és akinek a képesítésére helyben is volna szükség, ne kelljen messze menõ következtetéseket levonnia. A beszélgetés után egy, már félkész fesztiválozó megnyugtat minket az erdészház udvarán, hogy õ értelmiségi, és esze ágában sincs innen menni sehova. Még egy sör erejéig biztos.
Félelem és reszketés NagyerdõnKonstantin, vagy, ahogy mondja, Kokó bolgár srác. Talán õ volt a legjobban meglepve, hogy reneszánsz muzsikát kell játszania egy ilyen fesztiválon, de vakargatja tisztességgel a lantját a színpadon. Meg kell mondanom, ide, a zöld lombok alá illõ ez az egyáltalán nem ide való zene. Tarka hajú, vidám punk kiabál be néha a dalokba elismerõen. "Ha ezt még egyszer eljátszod, le***om magam!" Majd a következõ szám után elgondolkodik a biológiai megvalósíthatóság problémáin. „Oké, akkor most valami rakkendrollosat...”, próbálkozik tovább a kapcsolatteremtéssel, de Kokó türelmesen megmagyarázza, hogy az 1500-as években még bizony nem volt ilyesmi.
UndorgroundAztán jöttek a koncertek... Helyi erõk deszka és fülpróbáló alázása, olimpiai ötpróba a színpad elõtti porban. Én táncolnék veled… Oliverék az ici-pici lencsi lányt éneklik, aki közismerten disszidált még a szoci érában a tengerentúlra az ugyancsak kis növésû anyjával, és most ottan éldegélnek. Erre a dalra már kiskoromban is a gyermekkori flusztrációk és a felnõttkori devianciák jóslataként tekintettem. Mert ugyanis hol van az apuka? Kérem, ez egy csonka család!
A Tirpunk illetõségû zenekarról komoly szakmai kritikát nem tudok adni, ugyanis a hátsó zuhanyzóba nem nagyon hallatszottak el a bizonyára tökéletes harmóniák. De fürödtem, ami ugyancsak felemelõ élmény.
A Bensörmens szekerét jórészt jánossomorjai legények tolják, akik legnagyobb húzásként a világ legminimál-artosabb Zizi Labor kazettáit dobálták rajongóik közé. A színpad elõtti talajgyakorlatokra itt sem volt panasz, fõleg a Jánossomorja utcáin címû örökzöldjüknél.
Aztán egy kis magyar chili, vagyis egy Red Hot Chili Peppers tribute zenekar takarította fel a még a színpad elõtt ülõket. Már csak a nevük megérte volna a meghívást, de Erõs Pistáék e mellett játszani is tudnak. A Red Hot Chili meg számot írni.
Hogy teljes objektivitásomról biztosítsam olvasóimat, elmondom, hogy Tibi haverommal a közönség között futottam össze. Rég volt már ilyen, jó srác, becsípve is. Tibi történetesen az utolsó együttes, a Glazgamez frontharcosa, és itt köszönöm neki, hogy számot kérhettem, sõt, nem kevésbé, hogy el is játszották.
Hajnalban, hajnal elõtt
A koncert után artiszjusz-szaggató lemezlovagolás kezdõdött: A buli most kicsit kontroll nélküli, megy a maga útján. Sokan elvesznek itt; ki a zenébe, ki a pohárba, ki egy szempárba merül el. Amíg teheti. Sokan elindulnak ugyanis haza. A maradék, még ellenálló védõvel kitartunk a bástyákon.
Még sötét az ég, de az alja ellentmondást nem tûrõen halványodik. Oda-vissza ringat valami reggae. Please, don't you r
ock my boat.
Ilyenkor az ember belepillanthat a békébe. Hogy futhat célra most valahol fegyver, hogy lehet fontosabb a GDP egy gyerekarcnál? Ilyenkor Isten megsimogatja a fejeket. De a hajnallal újra bûnösök leszünk.
Riport: Vasárnap este kirakódarabokat szedegetek. Próbálom egésszé tenni a hatodik Hanság-Nagyerdei Ifjúsági Találkozóról maradt élményeimet, de több darab biztos az ágy alá gurult. Most azonban a billentyûk megfelelõ sorrendben való leütése is igen komoly feladatnak tûnik, úgyhogy pár közûlük marad is ott lent. 
