A Jánossomorja Hosszú Távú Fejlesztési Tervét kidolgozó bizottságok képviseletében a terv koordinátorai,
önkormányzati képviselõk mutatták be a rendezvény elsõ részében a
tervet és annak fõbb pontjait. A terv egy, nagyjából 15 éves
idõtaretamra elõre kívánja meghatározni azokat at erületeket és
teendõket, melyeket a városnak meg kell, illetve elõnyös lenne
megvalósítania. A kultúra, a gazdaság, a szociális és környezetvédelmi
intézkedések terén egyaránt fontos problémákat magában foglaló terv
többek között a fiatalok helyben tartását, egy, a város belterületét
elkerülõ mezõgazdasái és teherforgalmi közlekedésre alkalmas szilárd
burkolatú út létrehozását, a '86-os elkerülõút megépülését szorgalmazó
intézkedéseket állította középpontba. Az illetékesek a fentiek mellett
több mint harminc pontba sorolták a megvalósítandó intézkedéseket.
Lõrincz
György a rendezvényen kiemelte, a kész terv, és annak kidolgozandó
pontjai után már könnyebb lesz a pályázati lehetõségek elérése is,
hiszen már egy kidolgozott, végiggondolt tervezetet adhatnak majd be
egy-egy frissen kiírt pályázatra.
A terv
bemutatása után a kidolgozók a lakosság véleményét, javaslatait kérték.
A felszólalók többnyire aktuális problémákat érintettek, ilyen volt
például az idei útépítések kivitelezése, vagy a helyben tervezett
szélerõmûvek tényleges elhelyezése is.
Nagy József,
településünk korábbi polgármestere felszólalásában üdvözölte a terv
elkészültét. Tapasztalatai szerint e terv hasznossága nem kétséges, és
azért fontos, hogy a tervbe bekerüljenek a lakosok észrevételei is,
mert a közösség jobbá tétele, fejlõdése csak közösen, az együttes
érdekek figyelembe vételével lehet sikeres.
A
fórumon nehezményezték, hogy a sport terén sem a Jánossomorjai
Sportegyesület, sem az önkormányzat illetékes bizottsága nem tett
javaslatokat a tervhez, így mind a versenysport, mind a tömegsport
fejlesztési irányai, igényei kimaradtak a tervbõl.
Ugynacsak
a fórumon merült fel a fogyatékosok megfelelõbb ellátása városunkban,
az akadálymentesítés kiszélesítése is. Ezekkel ki is egészítették a
helyszínen a fejlsztési terv szociális elátásra vonatkozó
rendelkezéseit.
Lõrincz György
zárszavában kiemelte, reméli, hogy ezzel is tettünk egy lépést azért,
hogy a közéleti kérdésekrõl rendszeres párbeszéd induljon városunkban.
Hatvani László televíziónknak adott interjújában ugyancsak
bizakodásának adott hangot a tervvel kapcsolatban, ám kiemelte, a most
elhangzott, nem igazán ide vágó kérdések arra utalnak, hogy kevés az
évenkénti egy közmeghallgatás, képviselõi fogadóóra a településen.
Elmondta ugyanakkor, hogy a rendezvény elõtt tartott, „Az én városom”
címû irodalmi pályázat megadta a megfelelõ alaphangot a fórumhoz is, és
bebizonyíotta, hogy mennyi érték rejlik városunkban.
A
város fejlesztési tervét honlapunkon, a városi könyvtárban és a
polgármesteri hivatalban is elolvashatják az érdeklõdõk. A bizottság
ezentúl is várja a lakosság javaslatait, észrevételeit, és az
esetlegtes segítõket, közremûködni akarókat is.
Kapcsolódó régebbi szavazásunk:
Elegendõ közmeghallgatást tartanak városunkban?