Közel 230 kilométert tekertek a Jánossomorjai Kerékpáros Klub tagjai idei háromnapos túrájukon. A negyvenfõs csapat testvértelepülésünkre látogatott, hogy megismerkedjen a Csallóköz és a Mátyusföld szépségeivel és barátokat szerezzen Nagyfödémesen.
Fotók: Lelovics ReginaKigördült tudósítónk jelenti: Az Extreme Sport Chanell hamarosan mûsorára tûzi a 86-os úton való kerekezést f*ck off road kategóriában. A 27-én, pénteken reggel Szentpéterrõl elinduló csapatot a fõútra kényszerítette az elõzõ nap minden földutat tésztává dagasztó esõ. Az útszélen lökhárítók, dísztárcsák, lámpák és néhai nyulak sorfala tisztelgett spártaian… A szolnoki bekötõig négy lengyel édesanyával bontottuk meg a történelmi barátságot gyermekeik tolakodó közeledése miatt. Több kamion oldalát - szerencsére csak kis híján - meg is érintettük, pedig a fehér sávon gurultunk. Azért elvittem volna itt vázon azokat az öltönyösöket, akik 2009-ben kihúzták a 86-os felújítás terveibõl a kerékpárutat… A Mosonszolnoktól Hegyeshalomán át Rajkáig tartó, friss pogácsákkal és késõbb csatlakozó társakkal megkoronázott út már a nyugalomról és a látványról is szólhatott, hála a bringautaknak. Nem tudtunk nem arra gondolni, hogy mennyit segítene Jánossomorján egy Andautól Mosonmagyaróvárig tartó betoncsík.
Dunacsún. Valami furcsa gombóc szorul itt a magyar torokba. Mintha valami bálnacsontváz gerincén siklanánk át, olyan a duzzasztómû. A betonbordák egyik oldalán óriási víztömeg, ha pedig a másikra fordul a tekintet, akkor semmi. Semmi, mert jóval lejjebb muszáj nézni, hogy meglássuk az alább szivárgó vizet, távolabb pedig a Szigetköz fáit, ahogy mohón tüntetik el az ellopott folyóból csordogáló infúziót… Méltó lezárása ez a XX. század magyar tragédiáinak.
Nem lehet elhallgatni, hogy ezt a betonszörnyeteget milyen csodálatosan belakta az élet. Mûvészeti múzeum, fagyizók, büfék tarka mintái, vízisport-centrum és persze kirándulók, bringázók, korizók… A látványért és a kiváló bicikliutakért messzirõl is eljönnek ide a túrázók. De jó lenne, ha ezt a mondatot egyszer majd ellopná valaki egy Andau-Jánossomorja útikönyvhöz…
A mesterséges Duna-meder töltésén visz tovább az utunk, 25 kilométer hosszan. Mintha legóból építették volna, kockákból rakott meder, teherautóval összehordott szigetek... Csak a természet az, aminek nem lehet mesterséges gátakat szabni: Rengeteg madárfaj éli világát Utópiában.
„Pozsonytól 22 km-re délkeletre a Duna bal partján fekszik. A bõsi vízierõmû építésekor a Duna és a Duna-csatorna közé került, mely elvágta a szomszédos Keszölcéstõl. Ma Pozsony felõl a dunacsúni hídon, Dunaszerdahely felõl a bõsi hídon, illetve a Keszölcés-Vajka között közlekedõ komppal lehet megközelíteni.” Ez Vajka? Miközben egy sört gurítasz le a falu hûs kocsmájában, és a fejed áhítattal együtt billen a pohárral, akkor beleütközik tekinteted a házak fölé magasodó domboldalba… aminek a tetején méla magától értetõdõséggel elsiklik egy uszály. Ez Vajka.
A kompon túl ódon nyikorgással tárul fel a Csallóköz. Mint ahogy arcunk két fele sem pontosan egyforma, de együtt alkot egészet, a Szigetköz párja is sajátos, de mintha már jártunk volna itt. A víz és a száraz fû illatának keveréke ez a gyönyörû vidék. Az utak mellett mosolygó, integetõ lakosok fogadták a mieinket.
Jakab Tibor, a klub egyik vezetõje elmondta –„Fantasztikus, hogy mindenhol annyira kedvesek, nemcsak itt, Nagyfödémesen, hanem végig a Csallóközön. Ahogy végigmentünk egy falun, integettek, köszöntek, dudáltak, örömmel fogadtak minket.”
Födémesi kísérõinkkel itt találkozunk, kismotorral vezetnek minket a kanyargós utak, mosolygós, apró települések között. Biztató tekintetük ráébreszt, hogy bizony fáradunk. A lendületes tempóra rászokott és nem egyformán megviselt csapat elõtt kemény utolsó kilométerek hevertek még. A látótered beszûkül, csak az út aszfaltcsíkjai élesek, úgy érzed, szétfeszül a térded, mint egy tekercs füstölt sajt, de taposol még egyet, meg még egyet, újra és újra, kilométereken át, és úgy sóhajtasz fel a Nagyfödémes táblánál, mint egy célba érõ kenus… és közben még énekeltek, hogy nemcsak a legkisebb kerékpárosban, hanem a többi felnõttel együtt magatokban is tartsátok a lelket. „Ha jó a kedved, tekerj egy nagyot…” Megérkezés után nincs más vágy a világon, csak beállni a zuhany alá, lemosni a 95 kilométert…
A helyi CSEMADOK a nagyfödémesi tájház udvarán várt minket, olyan gulyással és langallóval, hogy innen is javaslom: az ételt fõzõ nénik tenyerét most betonba önteni és kirakni a födémesi fõutcára! Annyi a régi ismerõs, hogy csak pár szót váltunk mindenkivel, és már bent járunk az estében. Abban az estében, amivel errefelé illik szembenézni, mint a fenevad torkával, hogy aztán vagy Szent Györgyként legyõzve, vagy Jónásként kikecmeregve kerüljünk ki belõle reggelre…
A nylonmaraton után másnap 45 kilométer állt elénk, körbejárva Nagyfödémes környékét, ízelítõt kapva a Mátyusföld csodás hógömbjébõl. Középkori templom vörös tégláinak árnyékából hûs partú vízimalmokig kerekeztünk, magas lombú fák alatti, selymes földû utakon kanyarogtunk, elnyúltunk a nádas parton, hagyva, hogy nagy gondolatainkat elvigye a víz, mert néha csak úgy gyönyörködni kell.
Nekünk, a puding bolygójáról érkezõknek itt, forró kilométerek után kellett megtanulni, hogy egy kis hideg csokipuding milyen fenséges lehet. Az italokról is essék szó e helyütt, hiszen a kocatúrázó a sörtõl sörig biciklizésben kvalifikálja magát. De! A viking ordítással a pilseni sörökre esküvõk táborából sokan igazoltunk át a kerekezés idejére, mert meg kell hagyni, a radler nem véletlenül kapta a nevét. Nem annyira savas és nehéz, mint nagy testvére, és kevesebb alkoholja miatt nem fáraszt, épp csak annyi töltést ad, amennyi a továbbkerekezéshez kell. Ugyanilyen kellemes meglepetés ért egy másik szereplõvel is. A Kofola Szlovákia válasza az Eddára, írtam egy helyütt a minap, de azóta, érett felnõtté válásom Elbruszán, át kell értékelnem e nemes italt, és nem feltétlenül ennek tudni be Csehszlovákia szétválását. Szlovákiát átvészelni Kofola nélkül lehet, de olyan, mint szemüveg nélkül felmenni Írott-kõre.
A célegyenesben Födémes napáztatta strandjára kerekeztünk be. A kicsi, egyszerû, ám mégis gyönyörûen fiatalos létesítményt nagyobb városok is megirigyelhetnék. Amikor a bringázásnál felfedeztünk olyan izmokat, amirõl azt hittük, nem is léteznek, akkor a víz és az úszás segített ezt elfeledni. Este valakinek egy kis teremfoci, valakinek némi báli cigánytánc enyhítette tovább az izmokat.
Másnap meghatottan búcsúztunk óriási szívû vendéglátóinktól, lelkükre kötve, hogy viszonozzák látogatásunkat, még ha viszolyognak is a motor nélküli kétkerekûktõl. A klub minden éven egy nagy kerekezést szervez. A Balaton és a Fertõ tó után Nagyfödémesre esett a választás. A kirándulás mellett most a barátságok megerõsítése is lényeges volt. Lõrincz György szervezõ elmondta: -„Nem titkolt szándék, hogy olyanokkal is megismertessük Nagyfödémest, akik még nem jártak itt, ez sikerült, hiszen a negyvenfõs csapat fele még soha nem járt itt, és nagyon jól érezték magukat. Már azon gondolkodunk, hogyan tudjuk viszonozni mindezt Jánossomorján, ha vendéglátóink is eljönnek majd hozzánk.”
Hazafelé a jól ismert útvonalat ismételtük át, kicsit látványosság- és büfébarátabb tempóban. Ez pont elég volt arra, hogy a végig napsütéses túra utolsó kilométerein heves esõben érkezzünk be Jánossomorjára. Annyi csavar azért akadt, hogy Bezenyétõl Mosonmagyaróvár felé, az új kerékpárúton jöttünk, majd onnan a 86-os immár teljes hosszában Jánossomorjáig. Talán azért, hogy keretes szerkezetûvé téve a túrát, még nagyobb áhítattal irigyeljük a Mosoni-síkról kirekesztett kerékpárutakat.
A klub szeptemberi túráin Lébény környékét és a Hanság madárvilágát láthatja az, aki csatalakozik a baráti társasághoz.
Hauptmann Tamás
