Saját képi és gondolati világába engedett bepillantást Mátyás Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató pénteken megnyílt kiállításán a mûvelõdési házban. A fõként természetet ábrázoló festmények mellé ugyanis verseit is elhozta az amatõr alkotó Gondolat-képek címû tárlatára. A sorozatban minden évben más-más helyi pedagógus kap lehetõséget, hogy bemutassa munkáit a mûkedvelõknek.
Fõként a Hanság és Jánossomorja környékének tájképeit találjuk a tárlaton, de az alkotói munka sokszínûségét bizonyítja, hogy a nyugalmat árasztó csendéletek és a festõ saját fantáziavilága is megelevenedik a képekben. A megnyitón az Alapfokú Mûvészeti Iskola diákjai mûködtek közre, Nikházi Árpád az író egyik versét olvasta fel a közönségnek. A tanítói szándék jelenik meg azokban a versekben is, amelyekkel Feri bácsi a gondolatait is hozzáfûzte festményeihez. A versek régi nyelvezettel íródtak, fõként azért, hogy a fiataloknak átadhassa a régi szavakat, hagyományokat. - „Szeretném átörökíteni azokat a szavakat, amiket a fiatalok talán még soha nem is hallottak. A mezõgazdaságnak vannak olyan szép szavai, mint például a vendégoldal, a lópatkolás, és még sokáig sorolhatnám. A hamarosan megjelenõ verses- és novelláskötetemben mind régi hagyományokat, falusi szokásokat fogok megírni. Ezeket szeretném átörökíteni a mai fiataloknak.” –mondta el Mátyás Ferenc. A jövõben a festményein is a régi falusi élet szépségei jelennek majd meg, tette hozzá.
Mátyás Ferenc nyugdíjas éveiben kezdett el alkotni, azóta négy verseskötete jelent meg, melyekben a régi iskolájáról, diáktársairól és szülõfalujáról ír tárgyias egyszerûséggel, - ám sokszor a közéletet és a politikát sem hagyja kritika nélkül. Ugyanez az egyszerûség és a természet szeretete jelenik meg ceruza-, szén-, akrill- és olajtechnikával készült festményeiben, illetve rajzaiban.
A mostani kiállítás létrejötte még egy 2009-es kezdeményezésnek köszönhetõ: akkor Kõhegyiné Jókúti Edit mutatta be keresztszemes hímzéssel készült kézimunkáit. Azóta minden évben egy-egy helyi pedagógus veheti át a stafétát és állíthatja ki gyûjteményét a mûvelõdési ház galériatermében. Jövõre ez a lehetõség Zalán Lajos kezében lesz. -„Nagy megtiszteltetés lesz ez nekem, és nem utolsó sorban a legjobb orvosság lustaság ellen. Az elmúlt fél évben nem sokat festettem, de most lesz egy évem az alkotásra.” – mondta el a szintén nyugalmazott iskolaigazgató-kolléga, akinek munkáit már több helyi tárlaton is láthattuk az elmúlt években.
Mátyás Ferenc képei és versei május 31.-ig tekinthetõk meg a galériateremben a mûvelõdési ház nyitvatartási idejében.
Petz Brigitta
|