Bolondgomba, pingvin, szõlõfürt, cowboy és még sok más érdekes figura rohangált fel és alá, pörgött, táncolt és énekelt hétfõ este a mûvelõdési ház kistermében, amit betöltött a sok finom sütemény illata. A RizikóFaktor zenekar egy csokor gyerekdallal érkezett az estére, és nemcsak a mai kedvenceket vonultatták fel, hanem az anyukák kedves dalai közül is játszottak párat.
A tavaly áprilisban kezdõdött zenebölcsi célja, hogy megismertesse a legkisebbekkel a zene világát, a ritmust, a dallamra való mozgást. De a szocializáció terén is sokat ad a családoknak, hiszen itt társaságba kerül a pici, és nem utolsó sorban az anyukák is megoszthatják a tapasztalataikat. A csoportot
Iván-Varga Veronika vezeti, aki most második kisbabája miatt „szabadságát” tölti, addig
Medgyesi Kata irányítja a zenebölcsit. Szerinte a csoport mára túlnõtt a kezdeti célokon, és összekovácsolódó közösségként kezd mûködni.
- „A nyári Fut a városon kezdõdött ez, amikor az együtt futó zenebölcsisek megérezték, milyen jó sok ember elõtt, közösen szerepelni. Aztán a tökfesztiválon is külön szekciót alkottunk, kistöknek öltözve, volt közös Mikulás-partink, most pedig együtt élhették meg az elsõ farsangot. Szóval tulajdonképpen alakul a legfiatalabb civil szervezet.” – mondta Medgyesi Kata.
A klubba jelenleg nyolc gyerek jár, ám ez a szám ingadozó. Öröm azonban, hogy a korosztályból kinövõ gyerekek és szüleik is vissza-visszatérnek, amire jó példa a farsangi rendezvény is. – „Az összetartást egyébként az is mutatja, hogy a zenebölcsi csapata Vera - remélem már nem sokáig tartó - távollétében is együtt maradt. Most én koordinálom a foglalkozásokat, de várjuk vissza a szakembert. Néhány lelkes anyukának köszönhetõen egyébként a jövõben is szervezünk majd hasonló akciót, és szeretnénk nyitni is. Kreatív délutánokat is tartanánk
Horváth Alfonzné kezdeményezésére, ahol a beszélgetés mellett mindig készítenénk valamit, egy jó sütit, játékot, ilyesmit. Cél, hogy minél több szülõ mozduljon ki gyermekével együtt, meg persze, hogy segítsük egymást ötletekkel, információkkal, néhány baráti szóval.”
A zenebölcsisek remélik, hogy egyre többen kapnak kedvet a zenebölcsi hasznos és kellemes légköréhez. Foglalkozásaikat péntekenként 10 órától tartják a mûvelõdési házban, az újakat pedig már negyed órával elõbb is várják, hogy egy kis tájékoztató után már õk is csatlakozhassanak a közös mozgáshoz.
Hauptmann Tamás