Közösségben, barátokkal szórakozva, hasznosan tölteni a nyugdíjas éveket. Ez a legfontosabb célja a hagyományos nagyfödémesi és jánossomorjai nyugdíjas találkozónak. Szombaton is kirándulással, vacsorával, közös mulatozással ünnepelték a nyugdíjasok a találkozást. A két klub már több, mint tíz éve jó kapcsolatot ápol, sõt a két település testvérvárosi kapcsolatát is nekik köszönhetjük.
Városunk és a szlovákiai Nagyfödémes nyugdíjasai már tizenkét éve jó barátok. A kapcsolatot még a kitelepítések 50. évfordulóján indították útra, egy Nagyfödémesi, és egy egykor Födémesrõl Jánossomorjára kitelepített klubtag ötlete alapján. Akkoriban nagyon sokat segített a kapcsolat a kitelepítések okozta fájdalom feldolgozásában, lehetõség nyílt az elválasztott barátságok újraélesztésére.
„Egy jánossomorjai és egy kitelepített födémesi klubtag úgy gondolta, hogy elindítanának egy barátságot, egy kapcsolatot a két község idõsei között. Azóta tûzoltóink, iskoláink és önkormányzataink is együttmûködnek. Kölcsönös a jó kapcsolat a két település között, mindig nagy örömmel jövünk ide és mindenben segítjük egymást.” – mondta el
Horváth Irén, a Nagyfödémesi Aranyesõ Nyugdíjasklub elnöke.
Azóta a testvérvárosi kapcsolatot a két település önkormányzata hivatalosan is elfogadta. Az idõsek évente csak egyszer találkoznak, de a barátság és az összetartás a legfontosabb számukra. A találkozón a helyi nyugdíjasok lepték meg testvérvárosi barátaikat kis mûsorral: nosztalgiázásra, emlékezésre adtak okot a nyugdíjas énekkar dalai, de
Wittmann Elekné szavalata is könnyeket csalhatott a szemekbe. De idõseink nem sokáig sajnálták az elmúlt fiatalságukat. A jókedvükhöz most sem kellett több, mint zene, tánc és önfeledt beszélgetés.
Dr. Kurunczi Károly polgármester jókívánságai után a nyugdíjasok rögtön közös éneklésbe kezdtek.
A polgármester elmondta: „nem vitás, hogy a helyi nyugdíjasklub a város civil szervezetei közül az egyik legaktívabb csapat. A fiatalok is sokat tanulhatnának tõlük: akár a szabadidõ hasznos eltöltésérõl, akár szórakozásról legyen szó. Biztos vagyok benne, hogy pár percen belül fantasztikus hangulatot teremtenek maguknak.”
Természetesen a jó hangulat már kora reggel megvolt: délelõtt még egy nagycenki kirándulással is megünnepelték a találkozót a klubtagok.
„Nagyon jó a hangulat, mindig örömmel jövünk ide. A mûsor is nagyon tetszett, nagy szeretettel fogadnak itt minket. A kirándulás pedig csodálatos volt, még az idõ is kedvezett nekünk. „ – lelkesedett egy nagyfödémesi klubtag,
Vajda Ilona.Nyugdíjasaink szinte az összes városi rendezvényen aktívan részt vesznek: például egészségnapot, farsangi bált szerveznek, kirándulnak és színházba járnak. Szombat este is megmutatták, hogyan kell egy jót mulatni.
Petz Brigitta