Múlt héten a 4-5-6. évfolyam, ezen a héten, hétfõtõl péntekig pedig a 7-8-asok táboroztak Dunaremetén – összesen több mint hatvan tanuló. Ahogy
Marovics Géza, a 250 fõs szigetközi falu polgármestere fogalmazott, a jánossomorjai fiatalok üde színfoltjai lettek a településnek. Bevonták programjaikba a helyi ifjúság tagjait – közös szalonnasütés –, de jó kapcsolatot alakítottak ki a többségben lévõ idõsebb lakókkal is. Egy vetélkedõ keretében például régi használati tárgyakat gyûjtöttek össze a lakóktól, amiket aztán bemutattak egy kiállításon.
Feldolgozták a „remeti legény” megválasztásának és a legénnyé avatás történetének hagyományát is. Ennek során különbözõ ügyességi és erõnléti feladatot kellett teljesíteniük a fiúknak. Volt itt fahasáb dobás, diótörés, leánycipelés háton és talicskában, futóverseny teknõvel a háton. A végsõ gyõzelmet
Herczeg Olivér nyolcadik osztályos tanuló szerezte meg, aki azt mondja, bízik abban, hogy jövõre is részt vehet ezen a táborozáson.
Komolyabb teendõik is akadtak táborozóinknak. Énekszó után mécsest gyújtottak a dunaremetei katonasíroknál, és saját készítésû süteménnyel invitálták egy kis kötetlen beszélgetésre a falu köztiszteletben álló egykori tanítónõjét, Emma nénit.
Nehéz lenne kategorizálni ezt a dunaremetei tábort. Egyrészt hagyományõrzõ, másrészt helytörténeti jellegû. Ám ami ennél sokkal fontosabb, hogy nagyfokú önállóságra szoktatja a gyerekeket. Pedagógusként nagyon érdekes volt látni, hogy úgy szereztek ismereteket, hogy szinte észre sem vették, hogy tanulnak.
A Jánossomorja és Dunaremete közötti kapcsolatot W
inklerné Prémus Klára, a jánossomorjai Körzeti Általános Iskola pedagógusa kezdeményezte, aki dunaremetei gyökerekkel rendelkezik. A tavalyi sikeres elsõ év után a helyiek már tavasszal érdeklõdni kezdtek, vajon jönnek-e idén is a mieink, az iskola pedig természetesen nem állt ellen vendégszeretetüknek.
Prátser Krisztián