Vasárnap délután még a Várbalog felé vezetõ út is megtelt kerékpárosokkal, ebbõl is látszott, hogy sikerült felkelteni a jánossomorjai lakosok érdeklõdését is. A falú fõutcáján pedig igazi forgatag fogadta a vendégeket és a helyieket. Körhinta, dodzsem, céllövölde idézte fel a régi búcsúk hangulatát, de új ötletek is várták a látogatókat. A kicsiket arcfestés is hívogatta, de kincset is kereshettek. A pár éve bezárt iskola udvarán térképek alapján találhattak meg eldugott tárgyakat, amiket aztán édességre váltottak a standokon.
Rövid szünetre nyitvaDe nem csak kisgyerekekkel telt meg újra az iskolaudvara. Régi tanárok várták egy kis múltidézésre az egykori diákokat a tablók elõtt. Nem is hiába, hiszen rengetegen megfordultak a ma már némán, porosan álló, egykor zajos termekben. Délelõtt öt csapat indult a pörköltfõzõ versenyen, aki pedig lemaradt a jó falatokról, lángossal pótolhatta. De felléptek a jánossomorjai Cintia Wellness Club táncosai,
Léber László táncpedagógus pedig táncházat tartott a kisebbeknek és nagyobbaknak. Az este jó hangulatát pedig két bál is szavatolta.
A búcsút a hamarosan ide költözõ
Gábor Anita szervezte, aki ide valósi párja miatt kedvelte meg az alig négyszáz lelkes falut. Látta, hogy nincs közösségi élet, és úgy érezte, fel kell rázni az embereket. A búcsúval kezdeni kézenfekvõnek ígérkezett, hiszen korábban nagyszabású, két napig zenével, tánccal kísért mulatságok fogadták az itt lakókat, de az elmúlt években már a vásári mulatság megszûnése fenyegetett. -„ A szervezés során negatív és pozitív élmények is fogadtak, de a falubeliek és a környékrõl is nagyon sokan mellém álltak. Pénzt nem tudtunk a rendezvényre elkülöníteni, de sok ember önzetlen segítségével mégis nagyon jól sikerült. Remélem, akik nem voltak hívei ennek az újításnak, azokat is sikerült most meggyõznünk arról, hogy mindennek helye van itt. Talán ezzel a civil élet más területein is megnyílhat az út, hiszen sok minden elkelne ide."
A szervezõ szerint a munkalehetõségek hiánya és a mindentõl távoli élet miatt sokan elköltöznek a településrõl. Akik viszont szeretik a falusi csendet, azoknak vonzó Várbalog. Gábor Anita reméli, az ilyesmivel is sikerült még vonzóbbá tenni.
Kincskeresõk
Várbalog felrázásának a hagyományápolás valóban hasznos eszköze lehet. Az egyik legeredetibb és legéletrevalóbb ötlet a sikeres kincskeresés volt. Ráadásul egy kis humorral ezt is lehetne helyi hagyományhoz kötni. Pár méterre a nemrég elhíresült templomtól, ahol nemrég még a rendõrök kerestek és találtak is jól elrejtett kincseket. Jövõre a gyerekek kereshetnének például tojásokat.
Hauptmann Tamás