Sorozatos és egyre durvább agressziók érték kislányát, a megoldást pedig hiába várta az iskolától és a pedagógusoktól. Mint mondta, ezért ment be a központi alsó tagozat egyik osztályába két hete egy szülõ. A férfi ott tettlegességgel is fegyelmezni próbálta az egyik, szerinte viselkedési gondokkal küzdõ fiút.
Az édesapa a JTV-nek elmondta, kislányát és még több más osztálybeli gyereket is már többször bántalmazott egy fiú az osztályból. A piszkálások, verekedések kezdtek eldurvulni, mint mondja, bakanccsal dobta arcba kislányát, annyira hogy meg is sérült, az iskola elõtti buszmegállóban pedig az útra akarta lökdösni õt a fiú. Más szülõkkel együtt, többször jelezte a gondot az iskolának, az osztályfõnöknek, de eredménytelenül. Az ellenõrzõbe való beírások sem segítettek, az iskola pedig szerinte nem lépett fel kellõ eréllyel az ügyben. Ekkor választotta azt, hogy, megvédendõ a kislányát, maga próbálja megfegyelmezni a kisfiút. Mint mondja, az osztályban megráncigálta a gyereket, és kiabált vele. Tagadja, hogy többször megütötte volna a kisfiút. Az apa még a jánossomorjai gyámügyi illetékesnél is járt az ügy miatt, kezdeményezve, hogy vizsgálják ki a verekedõ gyermek szociális viselkedését.
HT
|