Nem csak felkutatni, hanem teremteni is kell a helyi német hagyományokat, errõl is beszéltek a német nemzetiségi önkormányzat évzáró adventi ünnepségén, ahol a szervezet eddigi tevékenységét is értékelték, de színvonalas mûsor is várta a látogatókat.
Csaknem háromórás mûsor várta az érdeklõdõket a Német Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos adventi ünnepségén szombaton, amelynek most is, mint minden évben, az volt a célja, hogy az összetartozás érzését erõsítse a helyi németekben. Azonban a nemzetiségi önkormányzat tavaly alapított kitüntetését idén nem adták át. Az egy éve ilyenkor életre keltett díjat tavaly ketten vehettek át a magyarországi németségért végzett munkájukért, ám idén nem érkezett javaslat a díjazott személyére.
A szentpéteri Klafszky-iskola diákjainak mûsora nyitotta az adventi rendezvényt a mûvelõdési házban, de rajtuk kívül is sok fellépõ állt sznípadra. Hallhatta a közönség a visszatérõ vendégnek számító
Justina Jandát, aki ezúttal másodmagával énekelt. A helyi fúvósegyesülettel régóta együttmûködõ pázmándfalui mazsorettek mellett idén a Komárom-Esztergom megyei Várgesztesrõl is érkeztek vendégfellépõk. A sváb néptánc-egyesület egy gyermek és egy felnõtt csoporttal lépett színpadra, három koreográfiával. De a Jánossomorjai Tititá néptánccsoport is elõadta az Ágfalva környéki sváb táncokból álló koreográfiáját - a fúvószenekar dallamaira.
Az ünnepségen magyaroroszági német viseleteket kiállító vendég,
Dragosné Surman Teréz, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata képviselõje televíziónknak kiemelte a helyi német rendezvények közösség-összetartó erejét és a mûsorszámok színvonalát is.
A régi német hagyományokat azonban ma már nemcsak megõrizni kell, hanem felkutatni is, mert egyre inkább eltûnõben vannak.
Wally János, a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta: -„Az itteni heidebauer emberek mezõgazdaságból éltek, ám a földbõl élõk kultúrája eltûnt, ezzel együtt sok helyi hagyomány is kiveszett, ezért nagyon nehéz feleleveníteni õket. Ezért is próbálunk akár a régiek mellett újakat is teremteni.”
A Német Nemzetiségi Önkormányzat idén hetedik alkalommal szervezte meg a karácsonyi ünnepséget, de több, hagyományteremtõ szándékkal létrejött programjuk is van: az évet sváb- és zenészbállal nyitották, de rendeztek batyus estet, családi délutánt augusztusban, és koszorúztak idén is a kitelepítés emlékére.
A Szentjános és Szentpéter õslakosainak számító németek száma mára erõsen megcsappant, jelenleg körülbelül száz olyan család van, aki felvállalja a németségét és részt vesz a nemzetiségi rendezvényeken.
Jakab Viktória