A rossz idõ ellenére tizenheten vállalták szombat délután a kerékpározást az ausztriai Mönchhofból a mosonszentjánosi templomba. A már hagyományos találkozásra kétszer ennyien érkeztek, a többiek személyautókkal. A jánossomorjai egyházközségek és a mönchhofi egyházközség tizenhat évvel ezelõtt vette fel egymással a kapcsolatot, azóta évente kétszer találkoznak.
Idén a mönchhofi Marienkron kolostor vezetõ nõvére is eljött a zarándokokkal, õ vezette a közös ájtatosságot a mosonszentjánosi templomban.
Mirjam nõvér elmondta a cisztercita kolostor történetét, majd a bibliából választott részletekkel idézte fel Szent Erzsébet és Szûz Mária találkozását, és felolvasta Jézus feltámadásának történetét is. Magyar és német nyelvû imádságok és énekek után a nõvér egy emlékérmet adományozott a plébániának.
A szertartás végeztével a vendégek a Kozma Galéria Árpád-házi királyok címû kiállítását nézték meg, majd állófogadás várta õket a plébánián. Ilyenkor a hívek sütemények sütésével és anyagiakkal is támogatják a vendéglátást.
„A két település híveinek kapcsolatát a falumúzeumok indították el. - mesélte
Josef Haubenwallner, a mönchhofi falumúzeum tulajdonosa. - „Márta nénivel (
Õri Sándorné) a gyûjtemények kapcsán ismertük egymást és gondoltuk, jó lenne, ha az egyházközségek között is létrejönne egy kapcsolat.” Ennek már tizenhat éve, azóta évente kétszer találkozna az egyházközségek hívei.
A mönchhofiak minden évben nyár végén vagy kora õsszel jönnek kerékpárral, a jánossomorjai egyházközségek húsvét környékén autóbusszal kirándulnak az osztrák faluba.
IVV