Rajzolni, festeni mentek a diákok a mûvészeti táborba Doborgazszigetre múlt héten. Mindjárt elsõ feladatként szobaplakátot kellett készíteniük, de számos egyéb feladat is várt rájuk.
Kóbor Attila rajztanár, a tábor vezetõje stábunknak elmondta: „A tábor környéki tájak ábrázolása a legfõbb feladatunk, fõleg Duna-parti tájak, a ceruzától kezdve a pasztellkrétán át, az akrilfestéken keresztül, tempera és akvarellfestékig mindent használunk, tehát teljes palettával részt veszünk a munkákban."
Különbözõ rajzolási és festészeti technikákat ismerhettek meg a gyerekek, olyanokat is, amire az iskolában nincs lehetõségük, illetve tantermi körülmények között nem megvalósíthatóak. Készültek a strandról, a tábor házairól is festmények, ceruzarajzok.
A mindennapos festés, rajzolás mellett színes szabadidõs programok is várták a gyerekeket, strandoltak Lipóton és Doborgazon, részt vehettek kézmûves foglalkozásokon, szabadtéri játékokon, vetélkedõkön is. Kóbor Attila elmondta, hogy a tábor gondnoka többször megdicsérte a jánossomorjai gyerekeket jó magatartásukért, fegyelmezett viselkedésükért.
Németh Réka, a tábor egyik résztvevõje eddig csak az órákon és otthon festett, viszont nyolcadik osztály után szeretne olyan iskolában továbbtanulni, ahol rajztudását fejlesztheti. "Nekem nagyon tetszik a Duna látképe és egy fasort és magát a Duna partját fogom lefesteni akrilfestékkel" – mondta.
Az akrilfesték egyébként a legköltségesebb eszköz, amit itt a táborban használnak. Ennek beszerzéséhez önkormányzati pályázaton nyertek támogatást és csakúgy, mint a többi nyári iskolai programra, ide is iskolabuszok szállították a diákokat. A tábor 13 000 forintba került a gyerekeknek.
A 25 kis alkotó között nemcsak jánossomorjai gyerekekkel találkoztunk, hanem Csornáról is érkeztek. A csornai
Bendes Viktória elmondta: "Rajzolni szeretek inkább, az embereket annyira nem szeretem, inkább a tájat, a tájképeket szeretem."
A hétfõtõl szombatig tartó táborozás alatt készült munkákból szeptemberben a Központi Iskola aulájában nyílik kiállítás.
I-V.V.