Jánossomorján is felszállhattak a most indított ingyenes járatra azok a fiatalok, akik Mosonmagyaróvárra szerettek volna bejutni szombat éjszaka. A busz este 11-kor indult a pusztasomorjai templomtérrõl és több helyen is megállt a városban mielõtt az egyik óvári diszkóba szállította volna õket. A szórakozóhelyen egy az országban még egyedülálló programot dolgoztak ki az ifjak biztonsága érdekében. Ennek egyik eleme a bulibusz, amely ingyen viszi is és hozza a fiatalokat, egy másik pedig az ikertaxi, amely az autóval érkezõknek segít. Ahogy
Márkus Erika, Mosonmagyaróvári Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum elnöke elmondta ez utóbbi szolgáltatást azoknak találták ki, akik autóval indulnak bulizni, de menet közben meggondolják magukat és mégis alkoholt fogyasztanak. E rendszerben két taxis teljesít szolgálatot. Az egyik a fiatalokat viszi haza, a másik pedig az autójukat. Mindezt egy fuvar áráért.
A programra májusig elegendõ a pénz, amit a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet pályázatából
sikerült elõteremteni. A komplett szolgáltatás megszervezésében azonban többen is részt vettek, hiszen mind a szórakozóhely üzemeltetõ, mind a taxitársaságok mellé álltak.
Az akció természetesen nem csak a közlekedés biztosításáról szól. Az õsz óta képzéseken részt vevõ önkéntesek a diszkóban is segítenek a fiataloknak. A mosonmagyaróvári Drogpont munkatársai például minden szombat éjszaka szórólapokkal, információkkal, beszélgetésekkel próbálnak meg közelebb kerülni az ifjú bulizókhoz. Elsõsorban természetesen drogokkal kapcsolatos felvilágosításért lehet hozzájuk fordulni, – mondja
Reményi Csaba, az intézmény vezetõje – de ezen kívül megpróbálnak sokféle problémára megoldást találni.
A diszkóban gondtalanul szórakozó fiataloknak azonban nem csak szóbeli segítségre
lehet szükségük. A tûzoltókat, a rendõröket és a mentõtiszteket is gyakran értesítik hétvégenként. Így a fõleg tinédzserek védelmére kialakított programban õk is aktív szerepet vállaltak.
Zolnai Szabolcs, mentõtiszt például egy EKG készülékkel a táskájában jelent meg az elsõ biztonságos bulin, emellett kötözõszerek és fájdalomcsillapítók is meglapultak az ezen az estén szerencsére használaton kívül maradt szerek közt. Mint mondja elsõsorban az italozással kapcsolatos rosszullétekre készülnek fel, de szükség esetén más problémákon is helyben tudnak segíteni.
Az elsõ Jánossomorjáról induló bulibusz járaton egyébként még nem sokan utaztak Mosonmagyaróvárra, ám ha a fiataloknak tetszik, a program beválik, és hosszútávon is sikerül finanszírozni, akkor sok szülõ álma lehet nyugodtabb szombat éjszakánként.