Emberségbõl jelesre vizsgáztak a jánossomorjaiak – mondta
Nagyné Kõ Mária, az est rendezõje a megjelenteknek, amikor az immár hagyománynak mondható tartós élelmiszergyûjtésrõl beszélt. Az önkormányzat 120 ezer forintos támogatásával és a jóakarók ajándékaival együtt idén 60 rászoruló családnak sikerült meghittebbé varázsolni az év legszebb ünnepét. A
Veres Dávid képviselõ és a Szociális és Egészségügyi Bizottság által lebonyolított akcióban még az ünnepek elõtt kikerültek a több más mellett lisztet, olajat, margarint tartalmazó élelmiszercsomagok a rászorulókhoz.
A karácsonyvárásban az amatõr színjátszócsoport tagjai és a mûsor kedvéért hozzájuk csatlakozó lelkes fiatalok is segítettek. Dalokat, verseket, meséket hallhatott a közönség, a kis jelenetekbõl pedig felidézhettük a régi karácsonyok hangulatát, amikor az illatozó fenyõ felöltöztetése mellett elengedhetetlen volt még, hogy méz, dió és alma is kerüljön az ünnepi asztalra. Aki szeretné tartani e régi szokást, tudnia kell, hogy elõbbiek az egészséget, utóbbi pedig a szeretet szimbolizálja. A régi hagyományt idézték a betlehemesek is, akik a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi népszokást elevenítették meg. Emellett hallhattak egy megható történetet egy fiát hazaváró édesanyáról, valamint két igazán szomorú mesét is. A sort Móra Ferenc: A didergõ király címû meséje zárta. Ez ismét felvidította a nézõket, akiket ezúttal nem kellett unszolni a közös éneklésre, a színpadon és a nézõtéren együtt csendült fel a „Mennybõl az angyal.”
Tekintse meg képeinket!Az idei év újdonsága volt, hogy civil kezdeményezésre városunkba érkezett a szeret lángja, amit Betlehemben, Jézus szülõvárosában gyújtottak meg, majd a tüzet óvatosan, gyertyákkal és apró lámpásokkal vitték tovább városról városra, országról országra, gondosan õrizve, hogy el ne aludjon. Magyarországra a Duna Televízió segítségével érkezett, amely magára vállalta, hogy eljuttatja a Kárpát-medencében, a Kárpátalján, a Felvidéken, Erdélyben és a Délvidéken élõ magyarokhoz is. A szeretet lángját egyébként minden jánossomorjai elviheti otthonába, hiszen természetesen a szentjánosi templomban is vár már mindenkit a szeret jelképe, 24-e délutánjától.
MK