A hölgy kilétére még nem derült fény, hangsúlyozta a nyomozást vezetõ
Károlyi Zoltán alezredes a Kisalföld címû napilap internetes portáljának. A lány, akinek vasárnap hajnalban veszett nyoma, joghallgatóként tanult Pozsonyban, és fotói, személyleírása alapján hasonlít az Újudvar közelében hétfõn délután megtalált áldozathoz. Így például hasonló fülbevalót viselt, más ismertetõ jelet azonban nem találtak a - szörnyen, szinte felismerhetetlenségig összevert; meztelen; már-már bomlásnak indult - holttesten.
Az áldozatot a 86-os fõúthoz közeli erdõsávban találták
megAnnyi biztos, írja a megyei napilap: több szlovák portál tényként közli, hogy
Barbora Mrovèáková az ismeretlen halott lány. Az egyik pozsonyi szórakozóhelyrõl vasárnap hajnalban eltûnt diáklány anyja és lánytestvére csütörtökön este a pozsonyi rendõrségen jártak, ahol DNS-mintát vettek tõlük.
A lap közli még: Barbora nem mindjárt az eddig feltételezett Duna-parti szórakozóhelyrõl tûnt el. Jelentkezett a pozsonyi rendõrségen egy sötétbõrû külföldi férfi, akivel együtt indultak el taxival. A férfi állítása szerint a lány a pozsonyi vár alatt a Mudroòova utcán kiszállt. S nem hajnal 4 óra 50 perckor, hanem 6 órakor látták õt utoljára. A Nový Ca¹ szerint a rendõrség már kedden kutyákkal is átvizsgálta a környéket, s az ott lévõ Horskom parkot. Eredményre nem vezetett a kutatás.
Az áldozatot a 86-os fõútra a krisztinabereki leágazással szemben torkolló földúton beljebb haladva, egy út mellett erdõsávban találták meg, az ott futó gazdasági út szélén. Annyi biztos, az idehozott test elrejtésével nem sokat törõdtek az egyelõre ismeretlen elkövetõk, vagy elkövetõ.
A rendõrség továbbra is ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást, a szlovák hatóságokkal együttmûködve.
Munkatársunktól