Felújítják a Várbalogra vezető állami út egy szakaszát Jánossomorja belterületén. Az önkormányzat által rég szorgalmazott útfelújítás során a Várbalogra menő 8508-as számú főút 640 métereres szakaszát újítja fel a Magyar Közút Zrt. A munka a Féltoronyi utcában, a Vasút utcai torkolattól indul és...
Kategória - Hírek
Öröm és szomorúság – a héten zajlottak az általános iskolai ballagások Jánossomorján. A járványveszély enyhülésével a legtöbb korlátozást feloldották, így már a rokonok és barátok is átélhették a szabadtéri búcsúzást. Idén négy kiváló tanulót köszönthetett a város.
25 jánossomorjai fiatalnak segített az önkormányzat telekkialakítási programja, amelyben két utcát nyitott a város, ahol főként a helyi vagy innen elszármazott fiataloknak kínáltak kedvezményes áron házhelyeket. A program sikerét mutatja, hogy a várakozásoknál előbb elfogytak a telkek, így már a...
23 vendéget köszönthetett Jánossomorja a héten. A hagyományos babaköszöntő februárról csúszott júniusra a járványügyi helyzet miatt. Most azonban sokkal felhőtlenebb örömmel találkozhattak itt babák és családok a város képviselőivel, és vehették át az önkormányzat babakötvényét is.
Jánossomorján is elkezdődött a szúnyoggyérítési program. Az első földi kémiai védekező írtásra június 17-én, napnyugta után került sor Jánossomorja teljes területén, így Hanságligeten és Újtanyán is.
Madarak és fák napját ünnepeltek az iskolások hétfőn. Míg az alsósok és több felsős osztály is a természettel ismerkedett, kirándult vagy túrázott, a felső két évfolyam inkább a szabadtéri mozgást részesítette előnyben, így a sportpályán töltötte a délelőttöt.
Gyönyörű pillanatokat mutatott be Az én Jánossomorján fotópályázat kiállítása, amely hétfőn nyílt meg és a hónap végéig látható a városi könyvtárban.
Sokáig állt elemeire bontva a jánossomorjai sportpályán lévő skate park, amit így a helyi bringások, deszkások, korisok nem tudtak használni. Nemrég az önkormányzat két képviselője, Winkler László és fia, illetve Maglódi Zsolt rendezte vissza a park betonelemeit, együttműködve a parkot használó...
Jánossomorján is elkezdődik a szúnyoggyérítési program a héten, idén is csak földi beavatkozást kapunk. A környező területeken, a Szigetközben, de még Győrben is heves a rovarok nyár eleji támadása, a korábbi esők és a hirtelen meleg kedvez a szaporodásuknak, háromnaponta új rovargenerációk...
Kevesebb közös élmény az osztállyal, de jóval több megtanult felelősség – ezt hozta a ballagóknak a koronavírus járvány. A végzősöket a ballagás előtt a városvezetés is elbúcsúztatta.