Hihetetlen földrajzi formákat mutatott meg előadásában Sipos Ernő jánossomorjai amatőr hegymászó, aki Chile és Bolivia mesés vidékeire kalauzolta a nézőket. Péntek este, a társaskör ismeretterjesztő előadás-sorozatán a föld legmagasabb vulkánjához, a majdnem 7000 méter magas Ojos del Salado-hoz...
Kategória - Hírek
Kétszázezer forinttal segítette a helyi iskolákat a Binder Cable Assemblies. A cég dolgozói adventkor készített süteményekkel és a városi fényváráson forralt bor-osztással ösztönözték adakozásra a lakókat. A jótékony akció keretében tavaly összegyűlt pénzt a vállalat most – hagyományosan –...
A régi Moson vármegye századelős hangulatát idézi egy hiánypótló kiadvány. A „Moson vármegye képeslapokon” című kötet eddig nem látott módon fogja össze a régi vármegye településeinek egykori képeslapjait. A könyvet Kovács Imre nyugalmazott dandártábornok, társasköri tag készítette és adta ki...
A főutca parkosításának látványterve is előkerült: A városkép jövőjét taglaló fóromon vehettek részt az érdeklődők hétfőn este a művelődési házban. Az építő lakossági véleményekre számító fórumon először a város parkosítási programjának első, idei üteméről beszélt a városüzemeltető vezetője, Bella...
Futás, kerekezés és kirándulás a Hanságon át – a régi vasfüggöny mentén. 186-an álltak rajthoz a 13 kilométeres emlékfutáshoz szombaton, a Hanságfutáson, a Segítő Kötelék ’56-os emlékező programsorozat keretében. A futás fotógalériáit megtalálod honlapunk Fotó menüpontjában ...
Olimpikon úszóink avatták fel pénteken a város felújított tanuszodáját egy reggeli edzésen, de a gyerekek is találkozhattak a példaképekkel. Délután ünnepélyes keretek között adták át a tanuszodát, pótolva a kimaradt egy év tanóráit egy 24 órás úszással. „Kicsit hasznosabbnak érzem az életem...
“Nem mese az, gyermek” – mondja a rokkant honvéd emlékezését mesének vélő gyereknek az édesapja Arany János Családi kör című versében. Vagyis a múlt kötelez, a szabadságharc emléke meghatározza a magyarságunkat – erről szólt Jánossomorja március 15-i műsora. Az Örökség...
Tulipán, Boglárka, Boróka és Liliom. Ezek az új utcanevek Hanságligeten, amik mellett a héten már új lakcímkártyákkal is büszkélkedhetnek lakói. Néhány héten belül pedig lezárulhat a belterületbe vonási eljárás, így többek között lakásvásárlás, lakásépítés miatt is előnyösebb helyzetbe kerül...
A diákokat már fogadta az uszoda. A sportuszoda és a tornacsarnok működtetése azonban merőben megváltozott. Az önkormányzat anyagi támogatására is szükség volt ahhoz, hogy ne emelkedjen drasztikusan a csarnok óradíja. Az uszodát a város működtetheti, azonban a délutáni sportolás feltételeit még meg...
A város hölgyeit több program is köszöntötte a nőnap alkalmából. A művelődési házban pénteken este verseket, dalokat felsorakoztató koncert, szombaton este pedig pörgő hangulatú nosztalgia diszkó ünnepelte a nőket. A város és a művelődési ház közös nőnapi ajándékkal kedveskedett a...