Már február utolsó hétvégéjén elkezdődött az első forduló a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban. A Jánossomorja a Győrszentiván ellen készülhetett, és sok rossz előjel ellenére is itthon tartotta a fontos három pontot. Az idénykezdés nem a legjobb kilátásokkal indult számunkra, az...
Lista - február 2016
Mérkőzés jegyzőkönyv:
A kommunizmus áldozataira emlékezett szerdán a Hármashalom Hagyományörőző és Városvédő Egyesület. A Gát szobornál tartott megemlékezésen Göncz Ferenc, az egyesület szimpatizánsa beszédében elmondta, hogy nem szabd szótlanul elmenni a több százezer emberéletet követelő kor mellett, főleg most nem...
Virtuális hegymászásra invitálta az érdeklődőket Sipos Ernő pénteken este a művelődési házban. A helyi amatőr hegymászó rengeteg csúcsot meghódított már, a mostani előadásában a Kilimandzsáró megmászásról számolt be. Afrika legmagasabb csúcsát még 2012-ben hódította meg egy kis csoporttal, aminek...
Ismét zenés színdarabra készül a Boloct Színtársulat. A 30-as évek egyik klasszikusát, a Hippolyt a lakájt viszi színpadra a MosonSzél Egyesületen belül működő amatőr társulat. A próbák már hetek óta zajlanak a művelődési házban, egyelőre még szövegkönyvvel a kézben. A társulat lelkesedését...
Jelentős összefogás indult Jánossomorján, sokan siettek annak a családnak a segítségére, akiknek két hete kidőlt a házuk fala. A felázott épület menthetetlen, teljesen le kell bontani. A lakókat önkormányzati szükséglakásban helyezték el. A család szűkös anyagi helyzetét fokozza, hogy bár évekig...
Ledőlt ház | Kommunizmus áldozatai | Hippolit | Sítábor | Kilimandzsáró | Bajnoki rajt

