Ismét vigyázza a határban dolgozókat Jézus, a jó pásztor. Távolról fehérlik újra a mosonszentpéteri földek egyik régi, leromlott emlékműve, amit nagy összefogással újított fel és adott át a Társaskör vasárnap. A felhős égből a nap is megvilágította az új szobrot az avatás pillanataiban a szentpéteri egykori kecskedűlőn. A bárányait óvó Jézus újra óvja a határban dolgozókat.

 

A táblák mellett, régebbi főbb utak mentén, kereszteződésekben álló képoszlopok, szobrok a tájékozódást is segítették, és egy-egy esemény helyszínét is megjelölték. Az egykori kecskedűlődben álló szobor valószínűleg egy tragikus eseményt jelöl. Talán az itt dolgozó pásztorok állították, hogy Jézus, a jó pásztor óvja meg őket és munkájukat idekint is.

 

 

Jakabné Gruidl Teréz társasköri elnök köszöntője után Lőrincz György polgármester a Társaskör tagjaként és helytörténet-kutatóként beszélt a szobor eredetéről és funkcióiról. Elmondta, az itt egykor magasodó szobrot a 19. század második felében emelhették, erre utaltak stílusjegyei.

 

A kezdetekben nagy becsben tartották a falubeliek, ám az idők és rendszerek sorát már nem vészelte át. Az oszlop ledőlt, a szobor megrongálódott, majd eltűnt. A renoválás során nem is tudták megállapítani, milyen lehetett az eredeti, így a modernebb stílus felé nyúltak. A vállán bárányt vivő Jézus-szobrot Kovács Róbert jánossomorjai keramikus művész készítette. Az ábrázolt alak friss értelmezésű, de bárányoktól övezett megjelenítése mégis az egyházi tradíciókhoz hű.

 

 

A szobrot Kótai László atya, Jánossomorja plébánosa szentelte fel, majd felolvasta a jó pásztor evangéliumát. Hozzátette, a jó pásztor Jézus erős jelképe a hitnek, hiszen a gondoskodás, a jó úton tartás és az odaadás együttes jelképe.

 

 

A Társaskör már nem az első szakrális kisemléket újítja fel. Mint mondták, a kerékpáros klub túrái során találkoztak azzal a szomorú látvánnyal, hogy számos kisemlék elfeledve, leromolva áll az utak szélén, lehangoló képpel köszöntve a kirándulókat. Innen indult az ötlet és minden éven egy – elsősorban a határokban álló emléket felújítanak. Munkájuk gyümölcsét már több helyen láthatjuk, a Rohrerföldi tábláknál, az Asdag-út mentén és Várbalog irányában is. Most már a szentpéteri földeken dolgozók is örülhetnek a felújításnak.

Örülnek is, olyannyira, hogy a közeli földek egyik tulajdonosa, Kögl Pál és családja anyagilag is segítette a felújítást. A tagság is összefogott, sokan szakértő munkájukat adták a nyáron, hogy újra méltó arculatot kapjon a szobor – mondta a munka egyik vezetője, Sipőcz Zoltán egyesületi alelnök, aki mindenkinek megköszönte a munkát, támogatást, segítséget. Hozzátette, bár már kevesebb a felújítandó szakrális kisemlék a környéken, a munkák folytatják a jövőben is.

 

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-