Kategória - Hírek

Forgatag Szentpéteren

Forgatag Szentpéteren

Az advent neve a latin Adventus Domini, vagyis az úr eljövetele kifejezésből származik. A karácsony előtti hetekben a helyi templomokban is Jézus eljövetelére készülnek csendesen a hívek. A templomtereken pedig évek óta vidáman gyűlnek össze az emberek közös várakozásra. Kolbász, forralt bor és tea...

Téli felkészülés

Téli felkészülés

Az előző évek tapasztalataiból merítve készült fel az önkormányzat a téli védekezésre. Szeretnék már alásózással megelőzni az utak csúszóssá válását, összefognak a szomszédos Andauval és a helyi szervek is hatékonyabb együttműködési rendszerben dolgoznának a veszélyhelyzetben. Két éve meggyűlt a...

Krampuszok a Mikuláskupán

Krampuszok a Mikuláskupán

Izgalmas mérkőzéseket hozott a diákönkormányzat által évek óta megrendezett Mikulás kupa. A sportcsarnokot és a lelátót megtöltő felsősök kézilabda és focimeccseket szurkolhattak, vagy épp küzdhettek végig, az aulában pedig a csocsó döntőre került sor. A legnagyobb várakozás idén is a tanár-diák...

Érmes jánossomorjai táncosok

Érmes jánossomorjai táncosok

Felülmúlták korábbi nemzetközi sikereiket a Cintia Fit Dance táncosai. Múlt szombaton a Szegedhez közeli, szerbiai Magyarkanizsán rendezett Modern Tánc Európa Bajnokságon számos érmet szereztek a több ország profi iskolái alkotta mezőnyben. A jánossomorjaiak egy második, egy harmadik és egy...

Karácsonyi készülődés

Karácsonyi készülődés

Advent második hétvégéjén is közösen ünnepelt Jánossomorja. Szombaton a hagyományos pusztasomorjai forgatagban a Társaskör várta a lakókat, a művelődési házban pedig a Német Nemzetiségi Önkormányzat fogadta műsorral a helyi német ajkúakat. A második gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún a...

Gyenge kezdés után erős visszaesés

Gyenge kezdés után erős visszaesés

Találó a klasszikus geg a címben, hiszen hét éve nem látott negatív mérleggel zárta az őszt a JSE felnőtt labdarúgó csapata. A 15 lejátszott mérkőzésből csupán négyet nyert meg, hét találkozón még gólt sem szerzett, utóbbi a második legrosszabb mutató a megyei első osztályban. Ez eddig a...

Mikulás Jánossomorján

Mikulás Jánossomorján

A cipőtisztítás nemzetközi hetét ünnepeltük – a Mikulás látogatta meg a gyerekeket. Jánossomorján bölcsistől az iskolás kiskamaszig mindenki várta a Nagyszakállút, aki ajándékkal és kedves szavakkal érkezett mindenhova. A Mikulás nagy örömmel és jókedvvel érkezett Jánossomorjára, először már...

Adók, egészség, biztonság

Adók, egészség, biztonság

Ha most érne véget az év, 188 millió forint többlettel zárna a város költségvetése, és a hátralévő gazdasági negyedév is bíztató. De másról is tárgyalt most a testület: Megduplázták az orvosi ügyelet órabéreit, közbiztonságot erősítő bizottságot alakítottak. A hétfői ülésen elsőként a háromnegyed...

Katalinnak énekeltek

Katalinnak énekeltek

Idén is énekversennyel emlékeztek névadójukra, Klafszky Katalinra az iskola diákjai és tanárjai. A versenyre hagyományosan népdalokkal készülnek a gyerekek, és a népszerűséget jól jelzi, hogy minden évben egyre többen vesznek részt a megmérettetésen. Közös bemelegítéssel készültek a diákok a...

A közösség meghallgatása

A közösség meghallgatása

Több iparűzési adó idén, semmi adóemelés jövőre. De szemezgethet itt más érdekességet is a közmeghallgatásról! – Aktívabb fórumokat szeretne a polgármester? Hát tessék! Már az első fórumon sok kérdés, javaslat, ötlet merült fel a városjobbító szándék elve mentén. A közösség meghallgatása és...