– Választás 2014 – 

„Bukja a földet és bukja a pénzét” – kemény üzenetek a zsebszerződésben részt vetteknek. A FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje, Nagy István elsőként a gazdákat szólította meg jánossomorjai lakossági fórumán. Vendége a vidékfejlesztési minisztérium államtitkára, akivel közösen léptek fel a magyar föld külföldi tulajdonba kerülése ellen.

-„A föld az életet jelenti az itt élőknek, és ha azt szeretnénk, hogy vidéki települések fejlődjenek, akkor a föld nyújtotta előnyt nem engedhetjük ki a kezünkből.” – mondta a hallgatóságnak dr. Nagy István, a FIDESZ-KDNP jelöltje a mosonmagyaróvári polgármester, országgyűlési képviselő a Vadász Vendéglőben rendezett múlt keddi politikai fórumon. Az agrárszakember kedden a gazdákat szólította meg, akik népes számban érkeztek a tág környékről. Képviselőtársát, Budai Gyulát a vidékfejlesztési minisztérium államtitkárát hívta meg, aki az elszámoltatásokért is felelős politikus, és akivel közösen dolgozik a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottságban.

 

A magyar termőföld védelme jócskán érinti a környékbeli gazdákat. Sok előnyös anyagi helyzetben lévő osztrák gazda évekkel ezelőtt a hatóságok előtt titkolt zsebszerződéseket kötött magyar földtulajdonosokkal. Ezzel megszerezte a földek haszonélvezetét, előzetes tulajdonjogát, és arra várt, hogy idén májustól az Uniós szabályok értelmében már törvényesen megvásárolhatja a termőföldet. De nem így lett. –„Most május elsejét követően bukja a földet, és bukja a pénzét – mondta el Budai Gyula a fórumon. Több törvényváltozás együttesen magyar gazdálkodók kezében tartja majd a földeket. A zsebszerződéseket is kivédheti az állam Nagy István egy, épp héten elfogatott törvényjavaslata segítségével. Ha kiderül, hogy zsebszerződés áll a földvásárlás hátterében, a földtulajdon állami kézbe kerül. A zsebszerződésekben segédkezőket pedig a törvény 1-5 évig terjedő börtönnel is sújthatja. – „Arra készüljenek a strómanok, az ügyvédek, a közjegyzők, hogy a rendőrség titkos nyomozást is fog folytatni ezekben az ügyekben, ezért tolták ki az 5 évig terjedő büntetési határt, mert ez esetekben már titkosszolgálati eszközök is bevethetőek.” – mondta az államtitkár.

Nemcsak gazdáknak

A jelölt Nagy Istvánt a JTV a jánossomorjaiaknak szánt üzeneteiről is kérdezte, nevezetesen arról, „közelebb” lesz-e Mosonmagyaróvár Jánossomorjához, mint Csorna volt. – „Jánossomorja és Mosonmagyaróvár mindig szerves kapcsolatban volt egymással. Ez a térség, Jánossomorja és Mosonmagyaróvár együtt lesz sikeres vagy együtt lesz vesztes.” – Csorna helyett a mosonmagyaróvári választókerülethez tartozni előnyös Jánossomorja számára, hiszen szoros a két város kapcsolata, jól látszanak a gondok, és az eredményes közös munka példája a kistérség kiváló működése is – mondta el dr. Nagy István. – „Civilben méhész vagyok, azokra a szorgalmas jelzőt szokás használni. Én képviselőségemben is ezt szeretném tenni.  Jánossomorjáról jól látszik az, ami Mosonmagyaróváron történik. Bízom benne, hogy a munkám, ami eddig megnyilvánult, elég lesz ahhoz, hogy ne kelljen túl sokat bizonygatnom, hanem a tetteim tanúsítanak inkább.”

A közös célok terén a legfontosabbakat emelte ki a jelölt a JTV-nek: -„Nálunk fontos a munkahelyteremtés további folytatása, fontos a keleti munkavállalók integrálása, a szociális lakásépítési program, új munkásszállók építése, és persze ezzel együtt a közbiztonság és a nyugalom megőrzése is.  Jánossomorján, aki dogozni akar, lehetőséget talál, de fontos, hogy minél jobb életminőséget tudjanak élni az itt élők.”

 

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-