Felkavarta a kedélyeket a földhivatal szerdai tájékoztató fóruma Jánossomorján. Április 30-ig minden aranykorona-értékkel bíró földtulajdont be kell jelenteni a földhivatalnál – eddig ez csak az egy hektár felettiekre vonatkozott, mostantól azonban kivétel nélkül mindegyik földre.

A gondot az okozza, hogy sok esetben apró, nem ritkán pár méternyi töredékföldekről van szó. Ráadásul sok az osztatlan közös tulajdonú terület, ahol nem tudni, melyik területrész kié. Előfordul, hogy valaki nem is tud földtulajdonáról, örökségéről. Most azonban mégis be kell jelenteni, akin nem teszi büntetést kap, ami a terület aranykorona értékének ezerszerese, ráadásul többször is kiszabható.

A bejelentés korábban díjköteles volt, ma már ingyenes, a korábban befizetett bejelentési díjakat visszautalják majd. Még idén ellenőrizni fogják a zárt kerteket is Jánossomorján, mert sokan más gazdálkodásba kezdtek, például szántóvá alakították kertjüket, de ezt nem jelentették be.

A fórumot Krass Dezső, jánossomorjai falugazdásza szervezete, aki ezévtől látja el újra ezeket a feladatokat, és akihez ezekben az ügyekben is fordulhatnak segítségért a tulajdonosok.

 

HT