Közel hetvenen gyűltek össze a szentpéteri templomban június 4-én este, hogy meghallgassák Kótai László plébános prédikációját a trianoni békediktátum 92. évfordulóján. Idén ezzel és a mise utáni műsorral idézte fel a helyi Trianon Emlékbizottság az első világháborút számunkra lezáró, máig tragikus hatású békekötést.
Hogy az ellentétek szítását kerülő, de a hitből mégsem engedő gondolatokat hallunk majd, azt jól jelezte a prédikáció előtti idézet. Kótai László Szent Márk könyvéből idézte, amikor a farizeusok a szaván akarták fogni Jézust, és megkérdezték, szabad-e adót fizetni a császárnak. Jézus átlátott rajtuk, és egy dénárt kért, amin a császár arcképe volt, majd azt mondta, adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.
 |
| Kapcsolódó galéria: Trianoni megemlékezés |
Kótai László a hívekhez szólva először arról a szégyenről beszélt, amit generációja érzett az eltitkolt múlt felismerése után. – „Mi, akiket a régi rendszer megfélemlített pedagógusai tanítottak, azok vagyunk, akik elől az igazságot elhazudták. Azt, amit ma is csak azok tudnak, akik értő szemmel nézik a múltat. Úgy tudtuk, hogy azokat a területeket csatolták el, ahol nem magyarok éltek, és akik így visszakerültek hazájukba. Ebben nőttünk fel, és szégyenkeztünk, amikor kimentünk először a határon túlra, és meghallottuk, hogy itt beszélnek magyarul. Miért, kérdeztük, és válaszoltak: mert mi magyarok vagyunk.”
A Sopronban született plébános feltette a megválaszolatlan kérdést, mért csak Sopron és a környékén álló falvak lakosait kérdezték meg arról, hol akarnak élni? – „…és most itt állunk és emlékezünk a 92 évvel ezelőtt történtekre, az azóta eltelt időre és imádkozunk. Ha a határon túli magyarlakta területeken járunk, én otthon érzem magam, mert az az a föld, amit az én őseim védtek. Magyar vér öntözte és magyar szó szentelte meg. A mi életünkben ezek a határok állnak. De vajon tíz¬-ötven-száz év múlva törődik majd valaki azzal, hogy Szlovákiának, Romániának hívják-e azt a vidéket, ha mi magyarok nem feledjük el egymást, ha egy szívvel és egy lélekkel emlékezünk, imádkozunk és nézünk a jövőbe?”
 |
| Kapcsolódó galéria: Trianoni megemlékezés |
Felidézte tatai kedves szobrát, az összetartozás terén állított emlékfát, ami sok ágból forr össze és egy erős egységgé válik. – „Ez a mi jövőnk, most még külön növekszünk, de majd egy idő után egyek leszünk. Ezt a misét azért ajánlom fel, hogy megint legyünk egyek, dobogjon együtt a szívünk és tudjunk együtt, őszintén magyarul imádkozni.”
Egy fohászt mindig
A mise után a megemlékezés a csendes eső áztatta templomtéren, a kettős kereszténél folytatódott. Itt a szentpéteri Jámbor Krisztina tanuló Sziklay Szeréna szerzeményét, a Magyar hiszekegyet szavalta el. Az általános iskola alsós énekkara Nyári Hajnalka vezetésével három dalt énekelt el gyönyörűen. Ezután Kótai László áldotta meg a kettős keresztet, bízva abban, hogy aki csak erre jár, és feltekintve rá egy-egy fohászt imádkozik a jobb jövőért. A közel százfős tömegből ezután koszorúkat, virágokat helyeztek el a kereszt talapzatához. Végül Göncz Ferenc, a szervező emlékbizottság vezetője köszönte meg a résztvevőknek és a kilátogatóknak a részvételt.
 |
| Kapcsolódó galéria: Trianoni megemlékezés |
A Párizs környéki béketárgyalások részeként 1920 június 4-én írták alá a Magyarország számára diktált békefeltételeket a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. A nemzetiségi határokat figyelmen kívül hagyó, egész magyar tömböket elcsatoló országcsonkítás után 3.3 millió magyar került a határon túlra. A gyásznapot 2010-ben a magyar parlament a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Hauptmann Tamás
