Közel 140 iskolás és óvodás úszta meg a huszonöt és ötven méteres távokat a kilencedik iskolai úszóversenyen csütörtökön. A gyerekek összesen hat korcsoportban, mell, hát és gyorsúszásban mérhették össze gyorsaságukat a városi uszodában.

Az iskola elvárása, hogy nyolcadik osztályban a diákok mindhárom úszásnemben biztosan tudjanak úszni. Az éves, hagyományos úszóverseny ennek a tudásnak a bizonyítására ad alkalmat és persze arra is, hogy megmutathassák tudásukat a tehetségek.

Lányok és fiúk külön-külön ugrottak a medencébe. Hat korcsoportban indulhattak a versenyzők, 25 és 50 méteres távokon. Az iskolások mellett az ovisok is rajtoltak, ők még szabadon választhattak úszásnemet. Az alsósok is bármilyen módon lapátolhattak a huszonöt méteres távon. A felsősök már nem választhattak, nekik mell, hát és gyorsúszásban, huszonöt és ötven méteren kellett bizonyítaniuk. A versenyszámok után pedig korcsoportonként állhattak a dobogóra a versenyzők.

Kapcsolódó galéria: Iskolai úszóverseny

A győztes az volt, akinek a legjobb időeredményt sikerült megúsznia, így az is számított, hogy ki milyen erős mezőnyben lapátolt. Tavasszal már testnevelés órákon is mérik a gyerekek teljesítményeit, ez a verseny pedig a felkészülés utáni felmérőt jelenti a diákoknak, amit most kivételesen nem az iskolapadban kellett megírni.

A legtöbb győztes elmondta, hogy nem csak az iskolában gyakoroltak, hanem iskola után még délutánonként is eljártak az uszodába. Akadt olyan is, aki már óvodás kora óta úszik, de olyan is, aki a focit jobban szereti, mégis öt éremmel térhetett haza. Sokan többször is a dobogóra állhattak, más-más helyezésekkel. Az idei egyik rekorder Kajtár Bence hatodik osztályos tanuló lett, aki öt érmet szerzett a versenyen. De a lányok sem maradtak alul az éremgyűjtésben: Nagy Réka is minden úszásnemben indult, amiben lehetett, így az érmek közül is mindhárom színűt sikerült elnyernie. Nem volt kis teljesítmény minden versenyszámban indulni, hiszen néha a két forduló közt csak pár perc telt el. A kitartó gyakorlás mellett népes szurkolótábor is segítette a győzelmeket.

Az úszóverseny már kilencedik éve népszerű megmérettetés az iskolában. A tanárok szerint az uszoda haszna is nagyon jól látszik, egyre több gyerek tanul meg biztosan, szépen úszni, és egyre többen szeretik meg egészen kicsi korban a vizet.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-