Idén nem csak ősszel, hanem már tavasszal is gyűjtötték a papírt az általános iskolások. Az egy hétig tartó megmozduláson minden osztály külön szedhette a papírhulladékot, a befolyt összegből pedig az osztálypénzt gyarapíthatták, amit a legtöbben kirándulásra fordítanak majd.
Reggeltől este kilencig pakolták a papírt és a könyveket a diákok hétfőn, az önkormányzat sátra nem túlzás, tetőig megtelt a különböző lapokkal, könyvekkel, kartonokkal. A zárásig közel 8900 kiló papír gyűlt össze, 150 ezer forint értékben. A legtöbbet a központi iskola nyolcadik A osztálya gyűjtötte, ők 2000 kiló könyvet, kartont, újságot mérettek le az iskola udvarán álló sátorban. A diákönkormányzat által szervezett akcióban a tanulók sok segítséget kaptak a lakosságtól, még lovaskocsira is szükség volt a papír összeszedéséhez. A gyűjtést az őszi egészséghónap keretében megismétlik majd – mondta el Tóth Mária tanárnő, a diákönkormányzatot segítő pedagógus.
HT