Két év munkáját állították ki a Társaskör felnőtt kézműves szakkörének tagjai szerdán a művelődési ház galériájában. A hosszú idő alatt, odafigyeléssel készült dísztárgyak a nyugalom és türelem gyümölcsei, mondta a kiállítást megnyitó Lacknerné Fördős Klára.

A galéria asztalai zsúfolásig megteltek a különböző kézműves remekekkel, dísztárgyakkal vagy épp díszekké változtatott apró használati eszközökkel szerda este hatra. A gyakran időigényes, több héten át készülő alkotásokat nem csak megcsodálhatták a látogatók, kedvcsinálóként papírból készített virágokat vihettek haza.

Kapcsolódó galéria: Felnőtt kézműves szakkör kiállítása

A megnyitón Németh Fanni zongorajátéka és Lengyel Dominika Márai-idézetei teremtettek meghitt hangulatot. A megnyitó szavakat Lacknerné Fördős Klára mondta el a népes közönségnek.

–„Jó hogy ebben a rohanó világban van egy réteg, akiknél az otthon készített ajándékok mindennél többet érnek.” Kiemelte, a készítésben az is fontos, hogy közben szeretettel gondolunk arra, akinek az ajándék készül. -„Kérem Önöket, nézzék olyan szeretettel, mint amilyen odaadással, izgalommal készültek az asszonyok erre a kiállításra. Megérdemlik, hogy be is mutassam őket: A kiállítók Bartos Ildikó, Fügediné Magdi, Horváth Katalin, Karsainé Éva, Lengyelné Mátyás Marianna, Majorné Horváth Gyöngyi, Márkusné Rita, Mátyásné Marianna, Nagyné Mónika, Némethné Lívia, Orbánné Anikó, Vajdáné Ica, Dezamitsné Zsuzsa, Borosné Viola és segítőnk, Lőrinczné Kovács Ildikó. Köszönjük nekik!”

A megnyitó után szintén kézműves remekek következtek: házi süteményekkel kínálták a készítők a közönséget, ahol bátran kérdezősködhetett mindenki a kézműves technikák, vagy akár a receptek iránt.

Kapcsolódó galéria: Felnőtt kézműves szakkör kiállítása

A társaskör kézműves szakköre 2003 húsvétján tartotta első kiállítását, azóta is rendszeresen megmutatják alkotásaikat, vagy ünnepekre állítanak össze ötletadó kiállítást különböző alkalmi dísztárgyakból. Most 15-en mutatták meg tudásukat.

A tárlat május 16-ig tekinthető meg a kultúrházban.

HT

-hirdetés- -hirdetés-