Múltból épül a jövő: Eddig 460 ezer forint gyűlt össze a JSE 90 éves történetét feldolgozó, nemrég megjelent kiadványból. A befolyt összegből egy defibrillátort vásárolnak hamarosan a sporttelepre a könyvet szerkesztő Balsay Sándor kezdeményezésére.

A március elején tartott, 90 éves múltat ünneplő sportközgyűlésen mutatták be a JSE történetét feldolgozó könyvet. Ekkor tette meg felajánlását Balsay Sándor, a könyv szerkesztője, e szerint a bevételből a sporttelepre vennének defibrillátort. A könyvet kiadó Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány, és az azt támogató önkormányzat egyetértett a szándékkal. Másfél hónap sem telt el, és a sikeres könyvből már 460 ezer forint össze is gyűlt, mondja a szerző, így elindíthatták a vásárlást.

Volt már rosszullétből adódó haláleset a sporttelepen. A sportolás közbeni hirtelen szívhalál pedig nem csak a profik között, hanem amatőr szinten is szedi áldozatait. Ezért fontos ide is a gyors segítség biztosítása, mondja Balsay Sándor, hiszen a gyerekektől az idősekig rengetegen sportolnak itt nap mint nap. A megfelelő helyet még keresik, de lényeges, hogy mindig, minden itt sportoló számára elérhető legyen a készülék.

Március közepén a sportcsarnokban ismerkedtek meg az oda vásárolt, új defibrillátor használatával az érdeklődők, és tanulhattak életmentést is a mosonmagyaróvári mentőalapítvány munkatársai segítségével. Hamarosan ugyanilyen oktatást szerveznek, ahol ingyenes minden érdeklődő megtanulhatja a helyes segítségnyújtást. Itt számítanak a játékosok, edzők és a pályára gyakran járó szurkolók részvételére is.

HT

-hirdetés- -hirdetés-