800 ezer osztva több mint negyvennel. Ennyi pályázót díjazott az önkormányzat Kulturális, Oktatási és Sport Bizottsága a közművelődési, oktatási és sport alapból. A megítélt támogatásokról a héten döntöttek.

– „Minden évvel egyre több pályázatot nyújtanak be a helyiek erre a forrásra. Idén 45 kérvény érkezett, amiből két-három kivételével mindegyiket támogatni tudtuk 10 és 30 ezer forint közötti összeggel.”- jelentette be a szerdai képviselő-testületi ülésen Bella Zsolt, a bizottság elnöke.

Az alapra helyi intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek pályázhatnak ötvenezer forintos összegig, függetlenül attól, mennyi a projekt tényleges bekerülési költsége. Idén, mint a korábbi években is, leginkább helyi rendezvényekre kértek támogatást.

A bizottság elnöke korábban elmondta, a nyolc éve működő pályázat keretösszege négy éve változatlan, ezt jövőre szeretnék megemelni, hogy hatékonyabb támogatási forrás legyen az alap.

HT

-hirdetés- -hirdetés-