Több mint száz vers és mese töltötte meg a Klafszky-iskola termeit a héten. A körzeti szavalóversenyen a környék iskoláiból érkezett alsós vers-és prózamondók mérték össze tudásukat, és lepték meg a zsűrit a nehéz alkotások remek előadásával.

Sok szépet szedegethetett össze a hallgatóság a körzeti vers- és prózamondó versenyen kedden délután a péteri tagiskolában. Öt környékbeli iskola több mint száz diákja állt ki a zsűrik elé, akik osztályonként és versek, prózák, vagy verses mesék szerint elosztva hallgatták meg az alsósokat.

Kapcsolódó galéria: Körzeti szavalóverseny

A rendezvényt Lőrincz György alpolgármester nyitotta meg, mindenkinek gratulálva a közösen elért magas színvonalért. A helyi RizikóFaktor zenés versekkel hangolta a gyerekeket. A helyi fordulókon továbbjutott gyerekek minden évben összemérik szavalótudásukat, a versenyt pedig minden évben más iskola rendezi. Az alsósoknak magasabb szintű versenyeket nem rendeznek a megyében.

A zsűri kiváló előadásokkal és sok nehéz művel találkozott. Idén sokan választottak a gyerekkorról szóló vidám történeteket. Majorné Horváth Gyöngyi szervező pedagógus elmondta, a legtöbb gyerek már magához személyiségben, alkatilag, stílusban illő verset választ, a szülők, pedagógusok segítségével. Többségében sikerül is eltalálniuk a maguknak valót, amit élvezettel adhatnak elő, és ezt a zsűri is értékeli.

Kapcsolódó galéria: Körzeti szavalóverseny

Minden résztvevő emléklapot, a legjobbak pedig könyveket vihettek haza. A jánossomorjai indulók közül sokan értek el dobogós helyezést. A verseny után pedig kézműves kuckó, uzsonna és videojátékok is várták az elfáradt versenyzőket.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-